Lezárult az idei Aranyanyu szavazás

Múlt vasárnap, november 17-én lezárult a 2013-as Richter Aranyanyu szavazása. Hamarosan kiderül, kik a nyertesek!

A Richter Nyrt. idén is megrendezte az Aranyanyu szavazást, ahol három kategóriában lehetett a mindennapi hősnőire voksolni a Nők Lapja Cafe oldalán. Kategóriánként négy-négy jelöltre lehetett szavazni, a közönségdíjasok mellett azonban a zsűri is értékeli és díjazza a jelölteket.

Az idén harmadik éve döntést hozó zsűri összetétele nem változott az évek alatt, lassanként egymás legfontosabb szempontjait, gyengéit, sőt "mániáit" is kiismerik a zsűritagok. Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpia érmes úszó nagyon szereti az olyan történeteket, amelyekben a segítő szakemberek egyfajta "pótszülőkként" jelennek meg. Örök optimistaként keresi azt a derűt a legnehezebb történetekben is, amire az ő kis betegeinek is szükségük van nap mint nap. Mint a "Magyarország örökös úszóbajnoka" cím és több más díj boldog tulajdonosa, pontosan tudja, hogy az ilyen neves elismerés mindig nagy felelősséggel is jár. A díj bizony kötelez arra, hogy figyeljünk, vigyázzunk magunkra.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A Richter Aranyanyu Díjat egytől-egyig mindig olyan, a médiából korábban nem ismert nők kapják meg, akik klasszikusan női segítő szakmában dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük.

A Richter Aranyanyu Díj idei, összesen hat díjazottja a november 22-i gálán veheti át a jelölők által gyakran csak "a nők Oscar-díjaként" emlegetett szobrocskát és a vele együtt járó 200 ezer forintos pénzjutalmat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra