4 milliót gyűjtöttek a ceglédiek új ultrahangra

Kövessen minket!

Kétezer látogató, közel ugyanennyi szűrés, 300 figyelmeztető érték, 7 óra, 6 sztárvendég, közel 4 millió adomány - ez volt a Ceglédi Richter Egészségváros mérlege.

Több mint kétezren látogattak el szombaton a ceglédi Szabadság térre, ahol a Richter Egészségváros szervezésében ingyenes szűréseken és tanácsadásokon vehettek részt a városlakók. A szűrések mellett az egészségmegőrzés és az egészségtudatos életmód volt a nap témája, emellett a legtöbbeket érintő betegségekről és a megelőzés érdekében teendőkről tájékozódhattak. A felajánlott Richter alapadomány és a lakossági tenni akarás eredményeképpen a rendezvény végén 3.893.900 forintot vehetett át dr. Pusztai Dezső, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Így lehetővé válik az új általános ultrahang készülék megvásárlása.
Május 11-én, szombaton 27. alkalommal rendezték meg a Richter Egészségváros programot, amelynek idén első alkalommal Cegléd adott otthont. A rendezvényt kiemelt lakossági érdeklődés kísérte: több mint kétezren látogattak el a Szabadság térre. A városlakók igazán büszkék lehetnek, aktivitásukkal közel 2 millió forintot gyűjtöttek a Richter alapadományán felül, mellyel a kórház központi röntgen osztály diagnosztikai tevékenységének fejlesztését szolgáló általános ultrahang készülék megvásárlásához járultak hozzá.



A Richter 2 millió forint alapadományt ajánlott fel a készülék megvásárlásához a kórháznak, melyet a ceglédiek egy pontgyűjtő játék keretében további összegekkel növelhettek. Nem kellett mást tenniük, mint részt venni az ingyenes szűréseken, egészségügyi tanácsadásokon, előadásokon, tornákon és a különböző családi programokon, amelyekért aktivitásonként 300-300 forintot érő pontot kaptak.

A helyiek igen aktívak voltak, közel kétezer szűrést és tanácsadást végeztek el a nap során a kórház munkatársai. A szűrések kiemelt fontosságát bizonyítja, hogy szombaton a résztvevők közel 20 százalékának javasoltak további szakvizsgálatot. A kiszűrt betegségek megfelelő orvosi kezeléssel gyógyulást, illetve a szövődmények elkerülését eredményezik. A ceglédiek legtöbben a vérnyomásukra és koleszterinszintjükre voltak kíváncsiak, amely igen fontos a keringési betegségek (például szívinfarktus, agyvérzés) megelőzésében. A szűrésen résztvevők negyedénél mértek kóros értéket, amely feltétlenül további szakorvosi ellátást von maga után. Az Egészségvárosban idén először volt lehetőség asztmaszűrésen is részt venni, amely igen eredményesnek bizonyult, minden ötödik szűrésen résztvevőnek jeleztek asztmára utaló értékeket. A prosztatadaganat, amely a férfiak egyik rettegett betegsége, időben kiszűrve nagy százalékban gyógyítható. Az Egészségvárosban a prosztataszűrésen a férfiak 25 százalékánál a vérvétel további vizsgálatok szükségességére hívta fel a figyelmet.

A legnépszerűbb program Katus Attila tornája volt, ahol kicsik és nagyok egyaránt tornáztak az egészségükért, valamint Béres Alexandra előadására és életviteli tanácsaira voltak a legtöbben kíváncsiak. Az eseményen lehetősége nyílt a látogatóknak Rudolf Péterrel, az Egészségváros védnökével beszélgetnie, valamint Rácz Zsuzsa írónőtől kaphattak a hölgyek hasznos tanácsokat a Richter a nőkért program keretében. A rendezvényt támogató sztárvendégek szintén fellelhetőek voltak a szűréseken: Jaksity Kata, a rendezvény háziasszonya csontritkulás vizsgálaton vett részt, Béres Alexandra vérnyomását és csontsűrűségét ellenőriztette, Katus Attila pedig a koleszterinszintjét mérette meg.

A Richter Gedeon gyógyszercég kezdeményezésével a lakosság prevenciós szemléletének és az egészség-tudatos gondolkodásának kialakítását, elmélyítését célozza meg, valamint társadalmi összefogással törekszik segíteni a hazai kórházak működését. Az Egészségváros öt éves fennállása során már több mint 110 millió forinttal támogatta a kórházakat. Az Egészségváros legközelebb Sárvárra, Kiskunhalasra és Ajkára látogat.
Meteogyógyászati teszt

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt gyakran erősen felhős lesz az ég és elszórtan esőre lehet számítani Délután nyugaton felszakadozhat a felhőzet, másutt a gyakran erősen felhős égből zápor, a hegyekben hózápor alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag