Szuperkoncerttel és iskolásokkal tesznek a fogyatékkal élőkért

A Fogyatékos Emberek Világnapjára, s ezen keresztül a sérült emberek tenni akarására és lelki erejére kívánja felhívni a figyelmet a Nemadomfel Együttes kezdeményezésére elindult Jobb velünk a világ! jótékonysági koncert.

Az ötödik alkalommal megrendezendő esemény idén kétnapos programot ígér: december 2-án koncertet, következő nap pedig - Újbuda Önkormányzatának együttműködésével - egy közvélemény-formáló napot tartanak. Itt iskolások ismerkedhetnek meg a fogyatékos emberekkel és mindennapi élethelyzetükkel. A programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

Mint Papp Szabolcs, a rendezvény szóvivője elmondta, december 2-án a Újbuda Önkormányzatával együttműködve egy különleges közvélemény-formáló napra várjuk majd a XI. kerületi iskolásokat, ahol közelebb kerülhetnek a sérült emberekhez, mindennapjaikhoz". Az idei Jobb velünk a világ! célja sem marad el a korábbiaktól, hiszen a lemezbemutató koncert bevételét az Újbudán felépülő, sérült emberek és családjaik számára lakhatást nyújtó önsegítő közösségi otthonra fordítják a szervezők. "Mindemellett kiemelt célunk az idei évben az is, hogy felhívjuk a figyelmet a Fogyatékos Emberek Világnapjára, s ezen keresztül a sérült emberek tenni akarására, lelki erejére" - tette hozzá Papp Szabolcs.

A Jobb velünk a világ! jótékonysági koncertek hagyományainak megfelelően a fővédnökséget Áder János köztársaság elnök és felesége vállalta el, míg védnökei a volt köztársasági elnöki párok.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra