Olimpikonok az előítéletek ellen: jön az úszók éjszakája!

Éjszakai úszóversennyel demonstrálnak az olimpikonok és az önkéntesek az ország öt városában, a pikkelysömörös betegek kirekesztése, és az őket érő előítéletek ellen.

Első ízben indítja útjára a Úszók Éjszakája október 29-én, a Pikkelysömör Világnapján egyszerre öt nagyvárosban zajlik majd, többek között olyan neves olimpikonok részvételével, mint Jakabos Zsuzsanna, Sors Tamás, Biczó Bence, Fodor Rajmund, Gergely István, Marosi Ádám és dr. Molnár Tamás.

Beugrani a vízbe, szelni a habokat - legtöbbünk számára mi sem természetesebb ennél. Pedig hazánkban közel 150-200 ezer embernek ez az egyszerű és hétköznapi sport is jelentős próbatétel a bőrükön megjelenő elváltozások, illetve az ehhez társuló társadalmi előítélet miatt.

"Még mindig kevés az ismeret és sok a tévhit ennek a viszonylag gyakori, az egész szervezetet érintő betegségnek a kapcsán. Bár a bőrön minden esetben megjelennek a jellegzetes elváltozások, mégis egy olyan komplex betegségről van szó, amelyet súlyosabb esetben gyakran kísérnek egyéb szervek megbetegedései is: ízületi vagy kardiológiai elváltozások, depresszió vagy elhízás. Mindezek után nem csoda, ha a betegek életminősége, közérzete sokkal rosszabb egészséges társaikénál. Jól példázza ezt a sporttevékenységektől való elzárkózás vagy a társas érintkezés beszűkülése" - jellemezte a pikkelysömört prof. Dr. Remenyik Éva, a ! Az egyesület főtitkára, Dr. Wikonkál Norbert beszámolt olyan kutatási eredményekről is, melyek szerint a pszoriázissal élők életminősége sok esetben rosszabb tud lenni, mint egy daganatos betegeké. Ennek oka pont az előbb említett társadalmi előítélet, és az a tény, hogy az emberek többsége nem tudja, hogy a pikkelysömör nem fertőző, azaz nem kaphatjuk el, akkor sem, ha például egy medencében tartózkodunk egy pszoriázisos beteggel vagy kezet fogunk vele.

Enyhe esetekben a helyi kezelés lehet hatásos, míg a nagy felületet érintő vagy társbetegségekkel járó esetekben a szisztémásan, belsőleg alkalmazott kezelés járhat eredménnyel. Így gyakorlatilag a teljes tünetmentesség is elérhető. Fontos, hogy a betegek ismerjék az ellátási lehetőségeket: alap esetben a területileg illetékes bőrgyógyászati szakrendelések adnak magas szintű szakellátást, míg súlyos esetekben az országban 8 helyen elérhető bőrgyógyászati biológiai centrumokban juthat megfelelő ellátáshoz a beteg.

"Ma már ez a betegség is jól kezelhető-még ha meg nem is gyógyítható. Ennek ellenére, a pikkelysömör olyan, mint egy stigma. Akinek van, az a társadalom által ki van rekesztve, meg van különböztetve. Az a fontos, hogy az Úszók Éjszakájához hasonló rendezvények által a betegek érezzék, nincsenek magukra hagyva, ismerjék fel annak lehetőségét, hogy a sport által életminőségük javulhat."-fogalmazott a sajtótájékoztatón Dr.Wikonkál Norbert egyetemi docens, kozmetológus, klinikai onkológus szakorvos, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára.

Darabos Zoltán blogger, triatlonos hétéves gyerekként szembesült azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg. "Amikor megtudtam, hogy pikkelysömörös vagyok, magamba fordultam, depressziós lettem. Az uszoda évekig tabu terület volt számomra. Aztán elkezdtem triatlonozni, és onnantól kezdve minden pozitív irányba változott. Ma már el sem tudnám képzelni az életem a sport nélkül" - osztotta meg személyes élményeit a fiatal sportoló.

A rendezvény fővédnökségét felvállaló Emberi Erőforrások Minisztériuma is üdvözölte a kezdeményezést, amelyben a résztvevő városok versengenek egymással: a győzelemhez egy óra alatt kell minél több leúszott métert összegyűjtenie az egyes városoknak, mindezt egy olyan különleges váltóverseny formájában, ahol a finisben az utolsó csobbanó a helyszínen lévő olimpikon lesz. Az a csapat nyer, amely a vállalkozó szellemű résztvevők által teljesített hosszokból a legtöbb métert gyűjti össze egy óra leforgása alatt.

A legjobban teljesítő város anyagi támogatást nyer városa betegszervezete számára. Mivel a leúszott méterek mellett a szurkolók száma is számít a versenyben, így annak is megéri eljönni, aki egyébként nem szeretne úszni, hiszen izgalmas versenyre lehet számítani, melyben nagy szükség van szurkolókra is, épp úgy, mint az olimpián. A rendezvényről-amelyen a részvétel mindenki számára ingyenes-további információkat a www.uszokejszakaja.hu honlapon találnak az érdeklődők.

Várják a lelkes úszókat és szurkolókat október 29-én 5 városban:

  • Budapest: Nyéki Imre Uszoda, kezdés: 20 órakor
  • Kaposvár: Virágfürdő – Uszoda, kezdés: 18 órakor
  • Pécs: Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, kezdés: 18 órakor
  • Szeged: Városi Sportuszoda, kezdés: 20:30 órakor
  • Debrecen: Sportuszoda, kezdés: 18 órakor

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra