Hatalmas szívet formáltak a gyerekek

Június 7-én több száz egészséges és fogyatékkal élő gyermek gyűlt össze az Orczy-kertben, és egy nagy szívformába állva fejezték ki azt, hogy az ő szívük nyitott az együttélésre.

Péntek délelőtt mindenkinek kicsengettek, legalábbis azoknak, akik a Down Egyesület "Mindenkinek becsengettek" programjában ebben a tanévben is fogadtak sérült gyermekeket osztályukban vagy óvodai csoportjukban. Akik ott voltak, nem láttak lesajnáló tekintetet, értetlenséget, közönyt. Helyette volt jókedv, közös tánc, ölelés, kézfogás, mely az egészségesek és a sérültek közös nyelve.

Az esemény műsorvezetője Novák Péter volt, aki szerint a tánc és a zene közege nagyon beengedő, ily módon integrál is. A Mindenkinek becsengettek program indulóját az Alma együttes szerezte, melynek klipjében egészséges és fogyatékkal élő gyermekek közösen szerepelnek. A zenekar délelőtt személyesen is részt vett az eseményen és lelkesítette a résztvevőket.

Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke elmondta, hogy a figyelemfelhívás célja elsősorban toborzás volt, a Mindenkinek Becsengettek programban résztvevő oktatási intézmények körét szeretnék szélesíteni. Akik már az elejétől részt vesznek a programban - melynek lényege, hogy sérült gyermekeket visznek be rendszeresen "normális" iskolákba, óvodákba -, nagyon szívesen folytatják. Akik időközben csatlakoztak, azoktól is sok pozitív visszajelzést kaptak, mind a pedagógusoktól, mind a szülőktől.

Vajda Andrea, a IX. kerületi Kicsi Bocs Óvoda óvónője az elejétől részt vesz a programban. Elmondása szerint a csoportjába járó gyerekek teljesen elfogadóan viselkednek a hozzájuk bejáró sérültekkel. Sem a rajzaikban, sem a beszélgetéseiken nem lehet észrevenni, hogy "más" gyermek látogat el hozzájuk, ők nem tesznek különbséget.

Több európai országot is példaként lehetne említeni, ahol sokkal természetesebben kezelik a fogyatékkal élőket és az integrációjuk is sikeresebb mind az oktatás, mind a foglalkoztatás területén. Magyarországon még sokan idegenkednek tőlük, pedig példaként tekinthetnénk a gyermekek elfogadó viselkedésére.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra