Gyógyászati nyílt nap és tanácsadás Zalakaroson

A Zalakarosi Fürdő is csatlakozott a Magyar fürdőkultúra napja programjaihoz. Október 13-án ez alkalomból a fürdő vendégei zalakarosi gyógyvízből készült krémeket, pakolásokat próbálhatnak ki, illetve egészség- és életmód napon vehetnek részt.

Az ingyenes állapotfelmérés mellett lesz vérnyomás- és testzsírszázalék-mérés, és első alkalommal nyílik mód arra, hogy a vendégek teljesen ingyen kipróbálják a dobozba zárt gyógyerőt, azaz a Zalakarosi gyógyvízből készült krémeket.

A programok további részeként szombaton nyílt nap keretében a vendégek minden kérdésükre választ kaphatnak majd, többek között arra, hogy miként vehetik igénybe a zalakarosi fürdő kínálatában szereplő gyógykezeléseket.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozásának köszönhetően ugyanis a páciensekre csak minimális anyagi teher hárul. A fürdőn nincs hosszas várólista, nem kell hetekre, hónapokra előre időpontot kérni, mint a legtöbb kórházban, érkezés után pedig sorszám alapján szólítják be a pácienseket a fürdő saját reumatológiai járóbeteg szakrendelésére, ahol személyre szabott terápiát dolgoznak ki számukra. A nyílt nap célja az, hogy minél szélesebb körben megismertethessék a vendégekkel ezt a lehetőséget, és beépíthessék mindennapjaikba a balneoterápiát.

Olvassa el korábbi, " Nem ódivatú a vízkúra ", illetve a " Fürdővizet a fájdalomra! " című írásainkat!Kuriózumnak számítanak a zalakarosi gyógyvízből készült krémek-pakolások, amelyeket első ízben próbálhat ki a nagyközönség az élményfürdőben felállított egészségpultnál a Magyar Fürdőkultúra Napja alkalmából.

A Magyar Fürdőkultúra Napján Katus Attila, négyszeres aerobik világbajnok, Zalakaros Egészségturisztikai Nagykövete is részt vesz, aki vízi aerobik órát tart és hasznos életviteli és táplálkozási tanácsokkal látja el a vendégeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra