Cukrászverseny, hírességek borai és rengeteg pezsgő

Széll Tamás, az eddigi legsikeresebb hazai Bocuse d'Or döntős felkészüléséről mutatnak be filmet március 2-án a VinCE Budapest Wine Show-n.

A gasztro vasárnap délutáni előadásain étel-bor párosításokkal készülnek, a legizgalmasabb desszertek közül a közönség szavazhatja meg kedvencét. Emellett hírességek boraival és a vörös szőnyegen vonuló sztárok kedvenc pezsgőjével is koccinthatnak, akik az Oscar-díjátadó napján a rendezvényre látogatnak.

A szervezők nemcsak a rendezvény közönségének kívánságait vették figyelembe az V. VinCE Budapest hangsúlyosabb kulináris programjaival, de az ide érkező több mint száz nemzetközi szakértő figyelmét is szeretnék felhívni rá, hogy a hazai borok a nemzetközi gasztronómiában is megállják a helyüket. Kiss Sándor, a Miele séfjének fogásai mellé ezért neves borászatok, köztük a Pannonhalmi Apátsági Pincészet és a Gróf Buttler kínál majd borokat.

Ezt követően a desszert-bor párosítások kerülnek majd sorra, amelyek közül a közönség szavazhatja meg kedvencét. A nézők elismerésére többek között Stephane Gerphagnon, a La Praliné mestercukrásza, de egy még felfedezésre váró ifjú hölgy is pályázik.

A gasztro vasárnapon a séfek Oscarjaként ismert Bocuse d’Or hazai döntőse, Széll Tamás is főszerepet játszik. A bálteremben vetítik a felkészülését bemutató filmet, amelyet Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or szövetség elnöke konferál fel, és amelynek másik főszereplője emblematikus ételünk, a gulyás. Mi volt a cél, hogyan zajlott a kísérletezés, végül miből és hogyan készült el a fogás Széll Tamás elképzelései szerint, vagyis „az összes klisétől, dogmától megszabadítva, átütően kirobbanó, kifejező, a 21.századot magában hordozó” formában? A nézők a filmen túl, közelebbről is megismerhetik a végeredményt.

A pezsgő hangulatot reggel a Champagne Alfred Gratien borásza alapozza meg, többek között azokat a tételeket bemutatva, amelyek három ötcsillagos értékelést kaptak a VinCE magazin tesztelőitől. Később az Oscar-gála jegyében rendezett mesterkurzuson világsztárok borai kerülnek a poharakba, mint a Jolie-Pitt páros roséja vagy Sofia Coppola, a rendezőnő pezsgője.

De koccinthatnak a borkedvelők a filmművészet champagne-aként ismert Moët & Chandonnal is, amelyet a teltházas szombati előadás mellett délutánonként kínálnak majd a Zwack Izabella Borkereskedés standjánál. A ház több mint két évtizede a Golden Globe hivatalos partnere és olyan szuperprodukciókban is feltűnt, mint A nagy Gatsby. A film főszereplője, Leonardo DiCaprio legfrissebb Arany Glóbusza után az Oscar-díjra is jelölést kapott, amelyről éppen aznap éjjel dönt majd az Akadémia.

A film- és champagne rajongóknak a délutáni Kazinczy Boraukció szintén izgalmas programnak ígérkezik, itt akár a Moët & Chandon 1947-es évjáratú vagy a kivételes ritkaságnak számító 1999-es Esprit du Siécle tételére is licitálhatnak. Utóbbiból mindössze 323 magnum palack készült, a gyűjtők kincsét a 20. század leghíresebb évjárataiból házasították.

Web: http://vincebudapest.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra