„Gyerekkoromban szinte évente megfordultam a kórházban. Megszoktam, hogy a veleszületett immunhiányom olyan, mint egy tulajdonság: ahogy másnak kék a szeme, én krónikus beteg vagyok, és időnként be kell feküdnöm kezelésekre, műtétre. 14 éves voltam, amikor az orvosom említette a Bátor Tábort .”
A súlyosan beteg gyerekek és családjaik számára gyógyító élményeket nyújtó alapítvány első táborába még a Római-parton várta a mindössze 35 kíváncsi táborozót, köztük Áront. „Hihetetlen élmény volt, gyakorlatilag az életem részévé vált. A negyedik táboromban már nagy kamasz voltam, és eldöntöttem, hogy később megpróbálok önkéntesként visszaadni abból, amit itt kaptam. Annyira belém ivódott ez a pozitív életszemlélet, hogy a magánéletemben, sőt, a munkám során is szoktam alkalmazni.”
Az élet úgy hozta, hogy Áron az önkéntesként eltöltött turnusok alatt nem csak visszaadhatott a hozzá hasonló küzdelmeket vívó gyerekeknek, hanem egy újabb ajándékot is kapott a hatvani csodaországban. 2012-ben, egy nyári táborban egy gyerekházhoz osztották be Zsófival.
„Az életem rengeteg területén jelen van és jelen lesz a Bátor Tábor. Nem csak abban, ahogyan a személyiségemet formálta, ahogyan a hétköznapokat megélem, vagy hogy amikor meglátom a kapukat, mindig az az érzés fog el, hogy igen, hazajöttem. Hanem a saját családomban is. Hiszen a tábor nélkül nem ismerném a feleségem.”