Antibiotikumok: így irtják ki a bélflóránkat

A Stanford Egyetem munkatársainak tanulmánya azt a paradox hatást részletezi, hogy az antibiotikumok miként irtják ki a normál bélflórát, így nyitva teret a kórokozó ágensek terjedésének.

A jelenség, miszerint az antibiotikumos kezelés kórokozók számára ad szabad utat, régóta ismert, azonban a magyarázat idáig nem volt világos. Azonban most a Nature szeptemberi számában napvilágot látott tanulmány ennek részleteit vázolja. Dr. Justin Sonnenburg és munkatársai szerint az adagolás első 24 órájában megnő a bélben a szénhidrát-kínálat, ami a barátságos baktériumok számának csökkenésével társulva legalább kétféle kórokozónak teremt kedvező környezetet.
A bél normál flórája egy kölcsönösen előnyös együttélés eredménye: baktériumtörzsek ezrei jutnak ily módon tápanyagukhoz, cserébe azok segítik a felszívódást, vitaminokat állítanak elő, és folytonos edzést jelentenek az immunrendszer számára. A rezidens flóra nélkül nem lennénk képesek élni, ezért is aggasztó, hogy egy-egy antibiotikus kúra után napok, vagy akár egy hónap is eltelhet, míg a csíraszám visszatér a kiindulási értékre. Ráadásul az összetétel is változhat, vagyis egyes, kedvező hatású törzsekre akár hosszú időre is eltűnhetnek.

A barátságos törzsek ugyanakkor visszaszorítják a kórokozók, például a szalmonella baktériumok, vagy a Clostridium difficile terjedését. A jelenség magyarázatára több elmélet létezik, azonban a szóban forgó kutatás a tápanyagért való harcot látszik alátámasztani anélkül, hogy a többi teóriát cáfolná. Amint a szalmonella, vagy a Clostridium difficile elér egy küszöbértéket, gyulladásos folyamatokat indít el, emellett a környezetet károsítva nehezíti meg a normál flóra visszatérését.



A jelenség két cukormolekula, a sziálsav és a fukóz lehet a felelős, melyek minden élő sejt felszínén jelen vannak, emellett pedig a nyálkahártya termelte nyákban is nagy számban fordulnak elő. A nyák egyrészt egyfajta elhatároló szerepet tölt be, hogy a baktériumok ne legyenek képes a bélfalon áthatolva a keringésbe jutni, másrészt biztosítja a normál flóra elemei számára a sziálsav és a fukóz forrását. Azonban a kutatók állatkísérletes körülmények között sikeresen demonstrálták, hogy az antibiotikumos kezelés növeli az elérhető sziálsav mennyiségét, ami versenytárs hiányában a kórokozók számára jelent előnyt.

Az antibiotikumok a világon a leggyakrabban alkalmazott gyógyszerkészítmények közé tartoznak, mégis meglepően keveset tudunk róluk, és sajnos nem mindig használjuk őket megfelelően. Az antibiotikumok olyan anyagok, amelyek meggátolják a mikroorganizmusok (elsősorban baktériumok) növekedését, fejlődését, sok esetben el is pusztítják azokat. Azonban nagyon gyakran helytelenül alkalmazzuk az antibiotikumokat. Hajlamosak lehetünk arra, hogy a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk ezeknek a gyógyszereknek, és így olyan alkalmakkor is szedjük őket - időnként orvosi felügyelet nélkül is -, amikor nem kellene. A tudtunk nélkül is juthat a szervezetünkbe antibiotikum: a nagyüzemi állattenyésztés során ugyanis a megfelelő fejlődés érdekében többek között erős antibiotikumokkal is kezelik az állatokat, amelyek felhalmozódnak az állat szöveteiben, így a hússal, hústermékekkel könnyen az asztalunkra kerülhetnek. Egyes kutatók szerint a túlzott antibiotikum-fogyasztás miatt akár az ivóvízzel is a szervezetünkbe juthatnak ilyen anyagok.



Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt változóan felhős lesz az ég, de átmenetileg számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag