Rossz közérzetet okozhat a bélflóra károsodása

Érthetetlen, indokolatlan kellemetlenségek jelentkeznek bőrén, emésztésében, kedélyállapotában, általános állapotában? Gondolt már arra, hogy mindezek hátterében a bélflórájának károsodása is állhat?

Megbízható védelem

A baktérium szóról sokaknak csak valami ártó, kiirtandó, rossz jut eszébe, pedig e parányi élőlények között nemcsak kórokozók vannak. Sőt az emberi testtel kapcsolatba kerülő több száz fajta baktériumtörzs között túlsúlyban vannak az egészség fenntartásához nélkülözhetetlen, az emésztést és az immunvédelmet segítő mikrobák. Ezek a hasznos baktériumok, a probiotikumok a szervezet számos pontján megtalálhatóak, legnagyobb számban a bélrendszer óriási, több száz négyzetméter nagyságú belső felületén telepednek meg. Ezek a telepek, összefoglaló nevén a bélflóra jelentősége felmérhetetlen, hiszen amellett, hogy részt vesznek a tápanyagok lebontási folyamataiban, legalább ilyen fontos, hogy serkentik az immunsejteket, maguk is termelnek életfontosságú vitaminokat és ellenanyagokat, és felveszik a harcot a különböző kórokozókkal, a patogén baktériumokkal, a gombákkal, a vírusokkal.

Ha a bélflóra egészségesen működik, annak nincs semmi különösebb jele, az emésztőrendszer szerves részeként ellátja feladatát az anyagcserében illetve a méregtelenítésben és immunvédelemben. Ha azonban valami (fertőzés, antibiotikumos kezelés, nem megfelelő táplálkozás, stressz, életviteli gondok, stb.) miatt a probiotikumok száma lecsökken, a helyüket könnyen elfoglalhatja valamilyen más, kórokozó mikroba. A bélflóra egyensúlyának felborulásának számos jele van, szinte valamennyi szervünk működésére kihat a bőr felszínétől a keringési folyamatokig, a pszichés állapotig.

Nem csak szépséghibák

Újra meg újra jelentkeznek a kézfején, az alkarján vagy testének más felületén a makacs, gyulladt, ekcémás foltok, viszkető, piros göböcskék? Kamaszkorának elfelejtett pattanásai újult erővel tértek vissza? Váratlanul fellángoltak allergiás tünetei, sőt, újabban olyan dolgokra is allergiás, amelyekre addig nem volt az? Nem tud mit kezdeni a hajával, amely fénytelen, töredezett, hullik, kiirthatatlanul korpás?

probiotikum, bélflóra
Változatos tünetekkel jelzi a szervezet, hogy károsodott a bélflóra. Fotó: Getty Images

A testfelszínen, a bőrön illetve a hajon tapasztalt jelenségek nem feltétlenül bőrgyógyászati problémák: ezek is tünetei lehetnek annak, hogy valami baj van a szervezete immunvédelmével, annak egyik legjelentősebb területén, a bélrendszerben. Ha ugyanis a bélflóra károsodik, és az itt élő hasznos baktériumok nem tudják betölteni a feladatukat, akkor az allergiás, gyulladásos jelenségek testszerte megjelenhetnek. Ilyenkor a helyi, tüneti kezelés mellett ajánlatos arról is gondoskodni, hogy a probiotikumokat tudatosan visszatelepítsék a bélrendszerbe.

Hasi bajok

Hasonlóképpen nem szabad megelégedni a tüneti kezeléssel akkor sem, ha a legkülönbözőbb emésztőrendszeri panaszok jelentkeznek. Bár a visszatérő hasi disszonanciának, például a fokozott bélgáz-képződésnek, a puffadásnak, a kellemetlen hasi görcsöknek, az ürítési zavaroknak, vagyis a székrekedésnek, hasmenésnek, és a különböző emésztőrendszeri gyulladásos megbetegedéseknek, a gyomor és bélhurutoknak természetesen sokfajta oka lehet, de a hátterében könnyen állhat szintén a bélflóra egyensúlyának felborulása, vagyis az emésztőrendszer méregtelenítő, salaktalanító funkciójának, immunvédelmi szerepének zavara. A probiotikumok számának csökkenésével, a hasznos baktériumtelepek pusztulásával együtt jár a különböző, kórokozó baktériumok elszaporodása is. Vannak olyan törzsek is, amelyek normál esetben nem okoznak panaszt, de a "rést a pajzson" könnyen megtalálják: hatásuk azonnal jelentkezik, ha meggyengül az immunvédelem.

Valami nem jó

Az is előfordul, hogy az érintett nem érez semmi különösebb bajt, bántó tünetet, a gond csupán egy általános levertségben, rossz kedélyállapotban, ingerlékenységben jelenik meg. Biztosan Ön is átélt már ilyen időszakot: nehezen tud elaludni és nem pihentető az álma , napközben pedig fáradtnak, ernyedtnek érzi magát. Ezek a kellemetlenségek odáig fajulhatnak, hogy koncentrációképessége, munkahelyi vagy tanulási teljesítménye is kárát látja, memóriazavarai is jelentkezhetnek. A stressztűrése csökken, gyakori fejfájástól szenved, váll- és nyaki izmai fájdalmasan bemerevednek. Bármilyen távolinak tűnjék is a kapcsolat, bizony, még ezeket a tüneteket is kiválthatja a bélflóra egyensúlyának megbomlása nyomán kialakult emésztőrendszeri, immunvédelmi zavar, vérszegénység, általános gyengeség.

Antibiotikumkúra, vírusos vagy bakteriális eredetű fertőzések miatt is károsodhat a bélflóra, ilyenkor segíthetnek a Bacillus clausii jótékony baktériumot tartalmazó probiotikumok .

A titokzatos candida

A természet nem tűri az űrt: ha egy helyről az addig ott élők kipusztulnak, meggyengülnek, akkor mások foglalják el helyüket. A bélflóra hasznos baktériumainak, a probiotikumoknak a pusztulása így gyakran más élőlényeknek, például az agresszíven terjeszkedő sarjadzógombáknak ad helyet. Ezek közül a legismertebb a candida-gomba , amely az egészséges szervezetben is jelen van, de nem okoz panaszokat. Ha azonban a bélflóra (és azzal együtt az immunrendszer egésze) meggyengül és semmi sem állja útját a gombák szaporodásának, a candidiasis (sarjadzógomba-túlburjánzás) súlyos betegségeket is el tud indítani. Megjelenhet a fertőzés a bőrön vagy a különböző nyálkahártyákon, leggyakrabban az emésztőcsatorna valamelyik állomásán illetve a nemi szerveken, de bekerülhet a vérkeringésbe is, amely bármely más szervet, így a szemet vagy a szívet is megbetegítheti.

Védtelenül

Eddig többnyire kellemetlenségszámba menő tünetekről, könnyebb lefolyású betegségekről beszéltünk, de a bélflóra károsodásának, a szervezet meggyengült védelmének súlyosabb következményei is lehetnek. Számos betegség kialakulásának hátterében áll ez, a teljesség igénye nélkül sorolva, például a gyomorfekély, IBS (irritábilis bél szindróma), Crohn-betegség, vastagbélgyulladás, allergia, az ún. áteresztő bél szindróma (Leaky Gut Syndrome), az epe, a máj és a hasnyálmirigy betegségek és bélrendszeri daganatok kialakulását előidézheti.Ráadásul ezek kezelése során nem egy esetben ördögi kör indul el, hiszen például a gyulladásos betegségek gyógyszerei, vagy a daganatos betegségek esetében a besugárzás tovább pusztítja az amúgy is meggyengült bélflórát. Ezért ajánlatos még idejében, az első, az emésztőrendszer zavarára vagy az immunvédelem meggyengülésére utaló tünetek megjelenésekor erre a lehetőségre is gondolni, és a probiotikumok visszatelepítéséről gondoskodni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra