Tovább támogatják a diplomázó kismamákat

Kétéves korig jár majd a diplomás gyed a jövő év kezdetétől, a bővítéssel átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál.

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára. Az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.

Januártól a minimálbér emelésével együtt nőtt a családtámogatások, illetve a családi adókedvezmények megigényelhető összege is. Az alábbi cikkünkben összefoglaltuk, hogy mennyivel!

1,3 millió forintot jelent családonként

Emellett, mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő - folytatta. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed

A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál - mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt, vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani . Novák Katalin elmondta: a változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá. A 2014-ben a gyed extra egyik elemeként - a gyed és munka, illetve a testvérgyed mellett - bevezetett diplomás gyed egyre népszerűbb, az elmúlt három évben kétszeresére emelkedett az igénybe vevők száma, így az mostanra megközelíti az ezret - mondta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra