Többet mozgunk az ágyban, mint hittük

Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték: még az egészséges emberek izmai is sokat mozognak - állapították meg az Innsbrucki Egyetem kutatói.

Korábban úgy gondolták, hogy az izmokalvásközben mozdulatlanok, leginkább az álmodó alvásszakaszban, az úgynevezett REM fázisban. Óránként tíz kisebb mozdulat azonban normális a tudósok szerint. Ha lényegesen több az izommozgás, akkor betegség előjele lehet. 

Így alszunk mi - az alvás fázisai

Az alvás nagyon fontos szervezetünk megfelelő működéséhez. Ennek az éjszaka folyamán különböző fázisai vannak, melyekre más és más jellemző, ráadásul az altatók is befolyásolják ezeket a fázisokat. Kattintson!

Aktívabbak vagyunk az ágyban, mint gondoltuk

Az Innsbrucki Egyetemi Neurológiai Klinika Birgit Högl vezette kutatásában videofelvételeket készítettek száz alvó férfiról és nőről. Figyelték a szemmozgásukat is, továbbá bőrük színárnyalatát, mérték agyi elektromos tevékenységüket, álluk, karuk és lábuk izmainak feszültségét, légzésük jellemzőit és szívritmusukat.

A műszerek segítségével kicsi, szabad szemmel nem látható izommozgásokat lehetett kimutatni - mondta el az APA osztrák hírügynökségnek Ambra Stefani, a kutatás egyik részvevője. Volt, hogy csak rövid izomremegést tapasztaltak, de olyan is, ahol a láb felemelkedett kicsit.

Miközben álmodunk, az izmaink is aktívabbak
Miközben álmodunk, izmaink is aktívabbak

Óránként átlagosan tíz izommozgást mértek: az úgynevezett REM szakaszban, amikor az álmokat látjuk, valamivel többet, mint a többiben. "Nagyobb, összetett mozgások azonban egészséges emberek REM fázisában nincsenek, az izmok ilyenkor nyugalomban vannak, az alvó sem magát, sem a vele közös ágyban alvó társát nem veszélyezteti azzal, hogy az álmait eljátssza" - tette hozzá Stefani. Az egészséges ember álmában megfigyelhető kis remegéseknél, izomrándulásoknál lényegesen több mozgás vagy a REM fázis alatti nagyobb mozdulatok a REM-alvás zavarának előjelzői lehetnek, ez pedig a Parkinson-kór kockázati tényezője - hangsúlyozta.


Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt változóan felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag