Ne hanyagoljuk el a reggeleket!

Kiss Éva

Egy termékeny munkával telt nap, egy kellemes este személyiségformáló, pozitív hatását senki nem kérdőjelezi meg. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk méltánytalanul elhanyagolni a reggeleinket. Pedig a napjainkat már a felkelésünk módja is meghatározza.

Ahogy kezdődik egy nap, úgy is folytatódik: érdemes hát a lehető legharmonikusabbá tenni a reggeleket. Még ha a megszokott alvásidőből (felnőtteknek 7-8 óra az átlagos alvásigényük) esetleg hiányzott is valamicske, akkor is keljünk fel a szokásos időpontban, lehetőleg bőven hagyva időt a reggeli készülődésre. Nincs rosszabb az utolsó pillanatban történő, ideges kapkodásnál: az egész napot elronthatja az ilyenkor "beszerzett" gyomorremegés, fejfájás.
Legalább egy, de inkább másfél-két órával a munkába indulás tervezett időpontja előttre legyen beállítva az ébresztőóra, a telefon, a kisrádió. Egyéni igény szerint lehet választani a határozottabb és a gyengédebb ébresztési módok közül: például a mobiltelefon előnye, hogy be lehet állítani "szundi-time" funkcióra is, amikor az első ébresztés után 5-10 perccel még egyszer figyelmezteti a kicsit tovább szunyókálót. Mert felkelni nem jó "csak úgy", az első riasztásra hirtelen kipattanva az ágyból, meg kell adni a módját!

A felkelés művészete

Felébredés után még egy pár percre engedjük át magunkat az álom és ébrenlét határán jelentkező színes gondolatoknak, álomfoszlányoknak, tudatosan élvezzük még egy darabig az ágy jóleső melegét. Amíg a szemünk fokozatosan hozzászokik a reggeli világossághoz, néhány percet szánjunk az előttünk álló napra: gondoljuk végig nagyjából, mit hoz számunkra, tervezzük meg, amit lehet. Ez nem azt jelenti, hogy már dolgozzunk ilyenkor is, felleltározva a várható munkahelyi kellemetlenségeket! Épp ellenkezőleg, ezek legyenek a lehető legpozitívabb gondolatok.
Ne hanyagoljuk el a reggeleket!
Ne hanyagoljuk el a reggeleket!
Készüljünk tudatosan az előttünk álló apró örömökre: a napkezdő kávénk friss ízére, a reggeli tej vagy narancslé hűvösségére, a kutyánk hálás tekintetére, az aznapra szánt kedvenc blúzunk csinosságára... Még fekve kezdjük az aktivizálódást néhány kéz-lábnyújtózással. Derékfájósaknak egy kis macskás hátgömbölyítés, nyújtózás ajánlható. Néhány nagyobb levegővétel megtölti az éjjel összeszűkült légutakat, mellkast. Az ágyból felkelve a hirtelen felállás során leeshet a vérnyomás, szédülést okozva. Aki hajlamos erre, vagy például aki altatótól kábán ébred, üldögéljen egy pár pillanatig az ágy szélén, mielőtt feláll.

Kezdjük oxigénnel

Felkelés után jobb mielőbb szabadulni a hálószoba éjjel elhasználódott levegőjétől. Ha nem tesszük, ruhánkban, tüdőnkben a fülledt-áporodott levegővel induláskor fog arculcsapásként érni az élesebb reggeli levegő, és összerándulva, eleve fázós-védekező testtartással, mintegy helyzeti hátránnyal szembesülünk a napi kihívásokkal... Tárjuk ki hát legalább néhány percre az ablakot, csináljunk egy kis huzatot, hogy a friss levegő járja át a lakást.

Ilyenkor szerencsések a kutyatulajdonosok: az első "levitel" pár perces sétája során maguk is kiszellőztethetik a tüdejüket. Nagyon ritka az az egészségtudatosság, hogy valaki "csak" a saját egészsége érdekében is beiktasson egy ilyen kis sétát, sajnos, a legtöbbünket kényszeríteni kell rá - erre is jó a jogait szelíd erőszakkal kikövetelő kutya. Szellőztetni persze ilyenkor is kell: hadd várja az új napot a lakás is friss levegővel!

Jöhet a kávé és a reggeli!

Az első kávé sokunknak már-már függőségnek számít: már az illata is segít ráhangolódni a "nappali üzemmódra". Napi egy-két dupla egészséges vagy egészségtelen voltáról az orvosok véleménye is eltér, bizonyítékok híján nyugodtan felmenthetjük a vádak alól kedvenc doppingszerünket. Egy biztos: a hozzáadott tej, tejszín simábbá teszi, az érzékenyebb gyomrúaknak sem árt meg a csersavtartalma. Legszerencsésebb persze a reggeli után vagy annak részeként fogyasztani, de ha valaki végképp nem bír enni ilyen korai órában, hát legalább egy pár szem kekszet, egy Túró Rudit, egy kétszersültet harapjon hozzá, hogy ne marja az üres gyomrát.
Rohanó világunkban nem könnyű rászokni a nyugodt reggelikre, de akinek sikerül, gazdagabb, egészségesebb lesz tőle minden napja! Joghurtos müzli, narancslé, vagy a hagyományosabb, felvágottas vajas kenyér, tej, esetleg rántotta vagy virsli alkotta "villás" reggeli mellett döntünk-e, majdnem mindegy, hiszen ez az étkezés az, amikor még nem kell a kalóriákat számolgatni még a legszigorúbbfogyókúraidején sem. És milyen jó a társunkkal, gyerekünkkel reggelizés közben megbeszélni a legfontosabbakat, vagy csak úgy összenevetni a bögre fölött, mert cicásan tejes lett a szája széle... Idill? Megteremthető!

A külvilág várhat

A kereskedelmi rádióknak, televízióknak fontos a reggeli adásidő, ismerve azt az általános szokást, hogy legtöbben felkelés után már nyúlunk is valamelyik kapcsoló után, hiszen "feltétlenül szükséges" híreket, időjárás-jelentést, útinformációkat, mellesleg pedig tengernyi reklámot, bosszantó politikai kommentárokat, idétlen műsorvezetői kacarászást, rossz poénokat hallgatnunk. De így van ez valóban? Kiáradt, felrobbant, összeütközött, lezuhant, meggyilkolta, lelőtte, elhagyta, kirabolta ... Próbálják ki egyszer, hogy mindezek helyett a kedvenc zenéjüket hallgatják a reggel otthon töltött óráiban! A külvilág a maga idegesítő elemeivel, rossz, feszültséget keltő híreivel várhat addig, amíg kilépünk az otthonunk falai közül!
A reggeli tevékenységek korlátozódjanak csak a napi előkészületekre: nem helyes reggelre hagyni sem házi feladatot, sem egyéb, "hazahozott" munkát, és nincs lehangolóbb, mint pl. vacsoraedényt reggel mosogatni, vagy kapkodva boltba rohanni, mert reggel derül ki, hogy nincs otthon ennivaló. A házimunkák közül legfeljebb egy gyors végigtakarítást, viráglocsolást, mosás bekészítését hagyjunk reggelre. Aki teheti, az ágyneműt hagyja szellőzni: este kellemes "napillatú" ágyba pihenhet majd le.

Apró praktikák

A "felvérteződést" segítheti egy kis kényeztetés, pár perc, amit saját magunkra szánunk. Zuhanyozáskor tudatosítsuk magunkban a felfrissülést, ahogy a frissen csobogó víz lemossa rólunk a tegnapi fáradtság maradékát, a rossz álmok pókhálóit és feltölt az üdeség érzésével, energiával. Tusfürdőnek válasszunk valami kellemes illatút: jól kezdődik a nap például a mosolyra késztető narancs vagy citromillattal. Nem luxus a testápoló rendszeres használata sem: egy perc csupán belesimogatni a bőrbe, de a bársonyos puhaság érzete hosszabban elkísér. Ha a családtagok mosolyognak rajta, tegyék, de az ajtóban, indulás előtt tanácsos végiggondolni, mire lesz szükségünk, akár hangosan is végigsorolni a magunkkal viendő tárgyakat.
Kulcs, bérlet, igazolvány, telefon, szemüveg, gyógyszer, zsebkendő, uzsonna, pénz, esernyő, szatyor stb... feleslegesen ne kelljen bosszankodni azon, hogy otthon maradt. Ilyen előkészületek után, a derű és a nyugalom biztonságával indulhatunk el, és a harmónia érzése erőt ad sok banális kellemetlenség elviseléséhez is.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szerdán délelőtt országszerte borult, ködös idő várható szitálással, ónos szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag