Megújult a Dagály

Hazánk gazdag gyógyvizekben: számos gyógyfürdő várja az egészségeseket és a különböző mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőket egyaránt. A néhány nagyobb gyógyfürdőt bemutató sorozatunkban ezúttal a Dagályra látogattunk.

A család fürdője

A budapesti gyógyfürdőknek, uszodáknak az idők során jellegzetes törzsközönségük alakult ki - legalábbis a köztudatban hagyományosan így rögzült, még akkor is, ha a felújítások, átalakítások nyomán sokat változott e fürdők szolgáltatása, arculata. Így például általában a Széchenyit emlegetik a legnépszerűbbként, a Gellért fürdőt a legelegánsabbként, a Lukácsot a pesti értelmiség törzshelyeként.

A Dagályt a közvélemény mint igazi népfürdőt tartja számon, ahol az egész család, a visszeres lábú nagymamától a strandolni vágyó kis unokáig viszonylag olcsón együtt fürdőzhet. Az utóbbi időkben folyó nagyszabású felújítási munkálatok semmit nem ártottak ennek a képnek, sőt, az új vagy átalakított medencék még színesebbé tették a szolgáltatásokat, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a neki valót: tényleg az egész család jól érezheti magát.

A fürdő 1948-ban nyitotta meg kapuit, akkor három medencével, amely a későbbiek során kibővült többek között az 1956-ban átadott 50 m-es uszodával. Vízbázisát akkoriban az 1944-ben fúrt kút biztosította, amellyel végre hasznosították a Duna medre alatt lelt, és a Duna vizébe elfolyó termálvizeket. 1970-től a Széchenyi Gyógyfürdő vizét vezették ide, mellyel a Dagály is a gyógyfürdők sorába lépett, és azóta is széles körű gyógyszolgáltatást biztosít vendégei részére. A 25 m-es vízszűrő-forgató rendszerű, sátortetős uszodát 1983-ban nyitották meg. 2000-ben a strand területén található két nagy méretű termál ülőmedencét átépítették négy modern vízszűrő-forgató berendezéssel ellátott medencévé, melyek gyermek-, termál ülő-, élmény és oktatómedencékként üzemelnek. Az élménymedence számos szolgáltatást - pl. sodrófolyosó, pezsgőágy, örvény, nyakzuhanyok, buzgárok, tocsogós napozók - nyújt a fürdeni vágyóknak. 2002 nyarán megújult a gombamedence és a vese alakú medence, amelyet a tengerpartokon tapasztalható hullámjátékot utánzó egyedi koncentrikus hullámokat keltő hullámgéppel láttak el. Jelenleg tíz különböző formájú és hőmérsékletű medence található a festői, ősfás környezetben.

Kedélyes "dagonyázás"

A téli hónapokban a termál gyógyvíz válik főszereplővé, amelyben bizonyos időn túl nem is nagyon ajánlatos tartózkodni (például szívbetegeknek nem tanácsos félóránál tovább), tehát a különböző szolgáltatások igénybevételével együtt is néhány óra elegendő a fürdőzésre. Ilyenkor időmérő beléptető rendszer működik, vagyis, aki három, illetve két óránál kevesebb ideig veszi igénybe a szolgáltatásokat, időarányosan visszakap a belépti díjból. Nyáron inkább a strandjelleg dominál, és a Dagály egész napos, nagy tömegeket is vonzó családi programmá válik, ezért az időmérő beléptető helyett megnyitják a külső pénztárakat, ahol napi belépőjegyet lehet venni. A gyógymedencék törzsközönsége azonban ilyenkor is hűséges látogatója marad a gyógyító fürdőnek. Láthatóan az átalakítás során igyekeztek a lehető legjobban gondoskodni a kényelmükről. A kellemes, napos részen kialakított termálmedencékbe közvetlenül az épületből lehet belépni. Arról pedig, hogy széltől is védve legyenek az ott üldögélők, üvegfal gondoskodik. Ez a - több bejárattal ellátott - üvegfal jótékonyan elkülöníti a békésen, ráérősen beszélgető "dagonyázókat" a lármásabb strandolóktól is, és nem fordulhat elő például az, ami más gyógyfürdőkben gyakori konfliktusforrás, hogy a gyógymedencében üldögélők közé ugrik, vagy labdát dob egy-egy önfeledten hancúrozó strandoló gyerek.

A gyógyvíz a Széchenyi Gyógyfürdőjével azonos forrásból származik, nátriumot is tartalmazó kalcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, amelynek fluoridin tartalma is jelentős. Izületek degeneratív betegségei idült és félheveny ízületi gyulladásoknál javallják, és előnyösnek tartják a használatát ortopédiai, illetve sérüléses ellátásoknál is. Mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők a reumatológiákon kérhetnek beutalót, amellyel kedvezményes belépőjeggyel, évente kétszer vehetnek részt fürdő- és masszázskúrán. Sokféle szolgáltatást lehet igénybe venni: orvosi gyógymasszírozás, frissítőmasszázs, víz alatti sugármasszázs, lábmasszázs, szauna várja a vendégeket.

Dagály Strandfürdő
és UszodaGellért Gyógyfürdő
és UszodaSzéchenyi Gyógyfürdő
és UszodaRudas GyógyfürdőLukács Gyógyfürdő
és UszodaKirály GyógyfürdőDandár GyógyfürdőPestszenterzsébeti
Jódos- sós GyógyfürdőÚjpesti Gyógyfürdő
és Uszoda
Fürdő neve medencék
száma
időarányos
beléptető
parkja fizioterápiás
osztály
extrarendezvény
9 ősztől
tavaszig
van nincs -
13 van nincs van esküvő, bál, parti
15 van nincs van esküvő, bál, parti
3 nincs nincs van esküvő, bál, parti
8 van nincs van fogadás, koktélparti
4 nincs nincs nincs esküvő, bál, parti
2 nincs nincs nincs -
3 nincs van nincs -
3 nincs nincs nincs -

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra