Kiugróan sokat iszunk

Kiugróan megnőtt az ásványvizek forgalma a hőség miatt, de az átlagosnál jóval több fogy jégkrémből, sörből és üdítőből is.

A hőhullám miatt az elmúlt napokban soha nem látott mennyiség fogyott ásványvizekből - közölte Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére. Elmondása szerint a hőségben akár négyszer annyi ásványvizet is vesznek a fogyasztók, mint egy átlagos nyári napon, de az áruházlánc minden boltjában minimum megduplázódik ilyenkor a forgalom. Kiemelte: vannak gyártók, amelyek nem tudják a megrendelt mennyiségű ásványvizet a megrendelt időre leszállítani, ilyet korábban nem tapasztaltak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jelentős készleteik vannak, ezért a szállítások csúszását a vásárlók nem érzékelik majd, nem lesznek ellátási nehézségek. Az előrejelzések szerint a kánikula a hét közepéig tart, ellátási gondoktól a következő időszakban sem kell tartani - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

akár négyszer annyi ásványvizet is vesznek a fogyasztók
Akár négyszer annyi ásványvizet is vesznek a fogyasztók

A CBA tapasztalatai szerint jégkrémekből 70 százalékkal fogyott több a rendkívüli hőségben egy átlagos nyári nap forgalmához képest. A szénsavas üdítőknél 35 százalékos az emelkedés, a söröknél pedig 40 százalékos, ezek iránt a termékek iránt legnagyobb a kereslet.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tájékoztatása szerint a nyári hónapokban átlagosan 60 százalékkal vesznek több ásványvizet a vásárlók, mint szeptember és május között. Az üzletlánc tapasztalatai szerint ezen a nyáron több víz fogy, eddig 16 százalékos a növekedés a tavalyi nyárhoz képest. A hőség miatt múlt hét szerdáig naponta csaknem 50 százalékkal nőtt az ásványvíz értékesítése a Spar üzleteiben egy átlagos nyári naphoz viszonyítva. A jégkrémek szezonja májustól augusztus végéig tart, erre az időszakra összpontosul a forgalom 75-90 százaléka. Az időjárás jelentősen befolyásolja az eladási számokat, extrém hőségben akár 20-30 százalékkal is megnőhet a forgalom egy kevésbé meleg naphoz képest - közölték. Nyáron sörökből és ciderekből 20-30 százalékkal értékesít többet a Spar a téli időszakhoz képest.

Igyon az egészségéért!

Szervezetünk kiemelten fontos alkotóeleme a víz: többek között biztosítja a vérkeringést, a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását. A folyadékháztartás egyensúlya az egyik feltétele az egészség megőrzésének. Részletekért kattintson!

Az Auchan Magyarország Kft. az MTI kérdésére közölte, áruházaiban a jégkrémek forgalma öt-hatszorosára nőtt egy-egy kiemelkedően forró napon, napi sörforgalmuk átlagosan harmadával növekedett, ásványvízforgalmuk pedig akár duplájára is emelkedhetett egy átlagos hőmérsékletű naphoz képest. Az áruházlánc szerint a hőségben a pálcikás és tölcséres jégkrémek, illetve az ízesített sörök különösen kedveltek, a fagylaltok között a csokis, mogyorós, vaníliás, brownie-s és erdei gyümölcsös termékek a legnépszerűbbek.


Múlt hét csütörtökön megdőlt a hajnali és a nappali melegrekord is: hajnalban Budapesten 25,1 fokot mértek, napközben pedig Békéssámsonban 40,1 Celsius-fokig melegedett a levegő.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 06. - január 12.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
9 500
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon gyenge havazás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag