Hemzseg a baktériumoktól a mosogatószivacsunk

A mosogatószivacs többet árthat, mint használ a tudósok szerint, ugyanis baktériumok melegágya lehet. Szerencsére néhány egyszerű módszerrel tehetünk ez ellen. Mutatjuk, mivel és hogyan.

Képzeljünk el egy svédasztalt, amelyen minden van, a salátáktól az íncsiklandó húsokon, köreteken át a különleges halételekig és desszertekig. Pont ilyen bőséges választékot tud prezentálni a mosogatószivacsunk is, csak éppen kórokozókból - derül ki egy, az észak-karolinai Duke Egyetemen végzett friss kutatásból, amelyről a WebMD is hírt adott.

mosogatószivacs baktériumok
A koszos mosogatószivacs kórokozók melegágya lehet. Fotó: Getty Images

A tudósok szerint ez a konyhai eszköz sokkal jobb hely a baktériumok számára, mint egy laboratóriumi Petri-csésze. Ráadásul nem is csak a felületén telepednek meg a különféle kórokozók, hanem a belső rétegekben is, ahol a csoportokban tanyázóknak és a magányt kedvelőknek éppúgy juthat hely.

Hogyan tehetjük újra baktériummentessé a mosogatószivacsot?

A Washington Post által megkérdezett Jason Bolton élelmiszer-biztonsági szakértő a mindennapi tisztítást javasolja. Ennek jegyében először mossuk át meleg szappanos vízzel a szivacsot, majd mehet a mikróba egy percre. Ügyeljünk rá, hogy a szivacs jó nedves legyen (szárazon ne tegyük mikrohullámú sütőbe, mert tűzveszélyes lehet), és ne tartalmazzon fém részeket, különben szikrázhat. Amikor lejárt az egyperces fertőtlenítő "kezelés", ne fogjuk meg azonnal a szivacsot: várjunk egy kicsit, mielőtt kivesszük, mert elég forró lesz.

Nem az a cél, hogy lakásunkban akár a padlóról is enni lehessen, de a rizikós helyek takarítására érdemes nagyobb figyelmet szentelni a fürdőtől a nappaliig. Mutatjuk a legkedveltebb helyeket, ahol a kórokozók lesben állnak.

Hipós vízbe is beáztathatjuk egy percre, majd alaposan mossuk ki. De egy kutatás szerint a mosogatógépbe is bedobhatjuk, szárítást is biztosító programra: azt írják, ezzel a módszerrel is kiirthatjuk a baktériumok 99.9998 százalékát. Ezt azonban Bolton a váltakozó hőmérséklet, illetve néhány szivacs esetében az esetleges tűzveszély miatt nem javasolja.

Hogyan tároljuk, mikor cseréljük le?

Használat után a szivacsot csavarjuk ki alaposan, és tartsuk száraz, jól szellőző helyen. Lehetőség szerint ne tegyük a mosogató szélére vagy a konyhapultra, inkább szerezzünk be egy szivacstartót, amelyet szintén tisztítsunk rendszeresen.

Hogy mikor kell cserélni, arra a szakértő szerint nehéz egyértelmű választ adni. Ritkább használat esetén elég kéthetente újat elővenni, de aki mindennap többször is mosogat vele, annak érdemes előbb lecserélnie - még akkor is, ha gyakran fertőtleníti.

Aki pedig ezek után nem bízik a mosogatószivacsa tisztaságában, az gondolkodhat a baktériumok számára kevésbé kellemes lakhelyet jelentő alternatívákban, mint például egy edénymosókefe, vagy egy jól bevált régi ismerős, a mosogatórongy.

)
Tiszta levegő (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31, +36 °C
Minimum: +13, +23 °C

A napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, ezekből helyenként zápor, zivatar kialakulására kell készülni. Mérsékelt lesz az északi szél, 31, 36 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Vasárnap nem érkezik front, ismét az országos kánikula jelenti a veszélyt. Fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, magas a kiszáradás veszélye. Többeknél migrén léphet fel, csökken a koncentrálóképesség. Megszaporodhatnak az emésztési problémák. A hőérzet több fokkal a mért értékek felett alakul. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)