Félmillió forint is lehet az átlagfizetés

Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon - írta hétfői számában a Világgazdaság Varga Zoltánra, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjére hivatkozva.

A bruttó 500 ezer forintot is elérheti az itthoni átlagfizetés 2022-ben. A hazai keresetek azonban már akár idén is megközelíthetik a félmilliós szintet, a november-decemberi időszakban esedékes béren kívül juttatásokkal együtt ugyanis az átlagfizetések az év végén átmenetileg bruttó 490 ezer forint körül alakulhatnak - véli Varga Zoltán.

pénz, fizetés, átlagfizetés, jövedelem, bevétel, pénzügyek
Félmillió forint is lehet az átlagfizetés jövőre. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ennyit számít az év végi prémium

A nem rendszeres kereseti elemek az év végén általában erőteljesen megdobják a fizetéseket. Ez tavaly decemberben is így történt: akkor 449 ezer forintig emelkedtek, ami több mint 40 ezer forinttal volt magasabb az éves átlagnál. Júniusban 436 ezer forint volt a nemzetgazdasági átlag.

Ha egy szegénynek orvosi ellátásra van szüksége, az még szegényebbé teszi, és ennek következtében még korábban meghalhat, mert a kiadások csak tetézik a problémáit. Ha mindez nem lenne elég: a szegénység a génekbe is beleég.

Egyes ágazatokban sokkal jobb a helyzet

A statisztikai hivatal adatai szerint több nemzetgazdasági ágban - például a pénzügyi szolgáltatások területén, az IT-szektorban vagy a villamosenergia-iparban - már tavaly is félmillió forint feletti fizetésekkel lehetett találkozni. Idén a legjobban fizetett területek közé felzárkózhat az egészségügy is. Az autóiparban eközben már egymillió forint körül is keresnek a mérnökök.


Ugyanakkor országosan továbbra is óriási különbségek vannak a fizetésekben. A fővárosban például tavaly kétszer annyit lehetett keresni, mint az egyik legszegényebbnek számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
-5, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a ködfoltok feloszlanak, csak kevés felhő lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag