Én úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát!

Én úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát! A szülő gyakran nem tudja, mit tegyen, amikor a kicsi kérleli. Talán a mama szívét is könnyebb lenne meglágyítani, ha nagyobb lakásban élnének, vagy legalább a kicsi már idősebb lenne.

Sokan viszont úgy gondolják, kegyetlenség az állatot rabságban tartani. Téves a feltételezés, hiszen a kutya gazdája közelében mindenütt jól érzi magát. Ha mozgásigényét kielégítjük, rendszeresen megfuttatjuk, boldogan elnyúlik a vackán, és megadóan tűri kis gazdája dögönyözését.

Bizonyított, hogy a háziállatok jótékonyan hatnak a kisgyermek értelmi, érzelmi fejlődésére. Felelősségérzete korán kialakul, mert látja, hogy a négylábú "családtag" állandó gondoskodást igényel. Az állat közelségének köszönhetően a kommunikáció és az érzelmek kifejezésének széles skáláját megtanulja. A kutyus vagy cica jelenléte nemcsak szívet melengető látvány, hanem oktató, nevelő célzatú is lehet. A családban, ahol még csak egy gyerek van, a háziállat kiváló játszótárs is.

A számos pozitívum felsorolása közben nem szabad elfelejtenünk, hogy ez együtt jár a korábbi életvitelünk megváltozásával. Vége a vasárnap reggeli lustálkodásnak. A szőrös kis lény már kora hajnalban nyüszítéssel figyelmeztet: neki dolga van!

Az állatvásárlást tanácskozás előzze meg, igazságosan osszuk fel a várható teendőket. Felelőtlenség néhány hónap elteltével megszabadulni kedvencünktől csak azért, mert kiderül: erőnket meghaladó vállalkozásba fogtunk.

Nehéz eldönteni, milyen állatkát válasszunk kisgyermekünknek. Bizonytalanságunkon gyakran átsegít, hogy a kicsi konkrét kívánsággal áll elő.

Jó, ha tudjuk: a kutya szociálisabb, türelmesebb lény, mint a macska. A gyermek napjában többször közeledhet hozzá, barátja egy kis hancúrozásra mindig készen áll. A rendkívül kommunikatív állat szeméből értelem és szeretet sugárzik, nevének puszta hallatára megrezdül és lesi kis gazdája kívánságait.

A macskát határozott jellemű lényként ismerik, "aki egyedül jár, és akinek minden hely egyformán jó". Egyéni hangulata szabja meg lustálkodáshoz vagy játékhoz való kedvét. Ha jó kedvében van, hívatlanul is a kisgyermek nyomába szegődik, zsákmányszerző ösztönétől vezérelve puha léptekkel lopakodik a lakásban. Órákig hajlandó eljátszani az előtte görgetett pamutgombolyaggal anélkül, hogy megunná.

Gyakran félelmet kelt a felnőttekben, ha a hízelkedő kutyus, cica megnyalja a kisgyermek kezét és arcát. Az egészséges, állatorvos által rendszeresen ellenőrzött állat szőre és nyála nem terjeszt fertőző betegségeket. Nem kell megijednünk, ha a kutya a kisgyermek ölébe fúrja a fejét. Természetesen nem szabad megfeledkezni a kötelező védőoltásokról, vitaminokról, helyes táplálásáról. A napi sétáltatás, etetési kötelezettség, az állat simogatása utáni elmaradhatatlan kézmosás már zsenge korban kialakítja a gyermek rendszeretetét, felelősségérzetét, következetességét.

Ha sokszor hallja tőlünk: "Nézd csak, a Bundás tányérja üres. Gyere, hozzunk neki vizet!", akkor legközelebb maga is észreveszi, hogy szomjas a kutyus.

Az állatokon keresztül barátságok is szövődnek. A szomszéd kisfiú, akinek még beteljesületlen álma egy saját cica, szívesen átjön, hogy megsimogassa a miénket. Ha gyermekünk naponta látja, hogy ember és állat jól megfér együtt a családban, bízhatunk abban, hogy felnőve ez csak a javára válik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra