A járvány így hatott az áramfogyasztásra

Tavasszal a hőmérséklet és a világos órák számának emelkedésével általában csökken az ország energiaigénye. Idén március közepe óta azonban a szezonálisan várhatónál is nagyobb az áramfogyasztás csökkenése, ami egyértelműen a koronavírus-járvány hatása - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint a munkanapi csúcsterhelés január-februárban általában 6500-7000 megawatt között szokott alakulni. Márciusban 6000-6500, míg áprilisban és májusban 5700-6200 megawatt a jellemző.

áram, áramfogyasztás, otthonlét, villamos energia
Április elején 5600 megawatt körül alakultak a munkanapi csúcsterhelések.
Fotó: Getty Images

Jelentős csökkenés látszik

Az albérletpiacot is elérte a koronavírus-járvány - részletek itt!

Az idei adatok szerint március első felében 6200-6500, március második felében 5700-6400, április elején pedig 5600 megawatt körül alakultak a munkanapi csúcsterhelések. A csökkenés tehát 100-300 megawattal nagyobb március közepe óta, mint ami szezonálisan várható lenne - magyarázta a Mavir.

A rendszerirányító közölte azt is, hogy számos európai országban már jelentős, akár 15 százalékot is meghaladó visszaesés tapasztalható a villamosenergia-fogyasztásban. A csökkenés mértéke és tempója nagyban függ az egyes országokban meghozott koronavírus elleni intézkedések jellegétől, valamint a gazdasági szereplők érintettségétől.


A Mavir várakozása szerint Magyarországon lassabb ütemű, inkább elhúzódó hatásra kell számítani.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt délen lesz több a felhő, ott ksiebb eső is lehet, máshol alapvetően napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag