Zivataros napok jönnek

Péntektől országszerte borús, csapadékos időre számíthatunk, számottevő lehűlésre ugyanakkor nem kell számítani.

A rövid, napsütéses időszakot péntektől ismét borús és csapadékos idő váltja fel, országszerte záporok, zivatarok csaphatnak le – írja a Kiderül. A meteorológiai előrejelzés szerint ugyanakkor jelentős lehűlésre egyelőre nem kell számítani.

Borús, esős időre készülhetünk

Csütörtökön még többnyire kellemes időre számíthatunk, délután nyugat felől növekszik a magasszintű felhőzet. Érdemi csapadék nem lesz. A déli szél Sopron körül megélénkülhet, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 15 és 19 fok között alakul, de ahol beragad a rétegfelhőzet ott csak 11, 14 fok lesz. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken a Dunántúlon és a középső országrészben általában borult lesz az ég, míg az ország keleti harmadán szakadozottabb, vékonyabb felhőzet mellett több órára kisüthet a nap. Nyugat felől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra, nyugat felé haladva egyre nagyobb mennyiségben. Míg nyugaton jelentős mennyiségű csapadék várható, a keleti országrész akár szárazon maradhat. A délkeleti, majd a Dunántúlon estétől az északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. Kora délutánra 13 és 21 fok közé melegszik fel a levegő, északnyugaton alacsonyabb, délkelet felé haladva egyre magasabb értékekkel.

zivatar, időjárás
Péntektől országszerte borús, csapadékos időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Szombaton egy mediterrán ciklon hatására általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban keleten, északkeleten lehetnek nagyobb szakadozások a felhőzetben, arrafelé a nap is kisüthet. Párás lesz a levegő, foltokban köd is képződhet. Több helyen valószínű számottevő mennyiségű eső, viszont a keleti országrész továbbra is szárazon maradhat. Az északias irányba forduló szelet a Dunántúlon nagy területen kísérhetik erős lökések, míg a Dunától keletre többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 7, 13, kora délután 11, 21 fok közötti értékek várhatóak, a tartósan csapadékos tájakon lesz hűvösebb, a kevésbé felhős keleti tájakon melegebb az idő.

A mediterrán ciklon felhőzete déli, délnyugati irányba vasárnap délelőtt levonul az országról, így egyre többfelé süthet ki a nap. Legtöbb napsütésre az északkeleti, északi országrészben élők számíthatnak, míg a Dunántúlon és délen több lesz a felhő, arrafelé borult körzetek is maradhatnak. Reggelre foltokban köd is képződhet. A csapadék egyre inkább a déli, délnyugati országrészre korlátozódik, napközben már másutt nem is valószínű csapadék. Az északias irányú szelet elsősorban a Dunántúlon továbbra is erős lökések kísérhetik. Hajnalban 4, 11, kora délután általában 15, 20 fokot mérhetnek, de a tartósabban felhős dunántúli tájakon ettől több fokkal hűvösebb lehet a nappal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra