Újabb lehűlés érkezik (2021.04.12.)

Ismét visszahűl az idő, egy nap alatt közel 10 fokot csökken a hőmérséklet.

A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből . Hétfőn napközben napos idő lesz a jellemző, majd délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől viharos lökések lehetnek. A leghidegebb órákban 3-9 fok lesz, napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.

Szerdán ismét lehűl az idő. Fotó: Getty Images
Szerdán ismét lehűl az idő. Fotó: Getty Images

Szerdán érkezik a lehűlés

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, az északkeleti megyékben a déli órákig lehet vékonyabb a felhőzet, ott rövid időre kisüthet a nap. Többfelé várható csapadék, a nap második felétől már egyre intenzívebb eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységben havas eső, havazás valószínű, néhol zivatar is lehet. Nagy területen lesz erős, a Dunántúlon és az északkeleti megyékben viharos a szél. A hőmérséklet hajnalban 2-10 fok között alakul. Napközben a hőmérséklet az ország nagyobb részén alig változik, sokfelé a délutáni órákban általában 3-10 fok között lesz, az ország keleti területein viszont még 11-19 fok is lehet.

Szerdára virradó éjjel országszerte előfordul csapadék: a Dunántúlon és az Északi-középhegységben havas eső, havazás, másutt eső. A hajnali, reggeli óráktól csökken a csapadék, estefelé inkább már csak az északkeleti megyékben várható vegyes halmazállapotú csapadékra. A Dunántúlon és az északkeleti megyékben továbbra is lehetnek viharos széllökések. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 3-9 fok között valószínű.

Csütörtökön több helyen várható eső, zápor, a Dunántúlon és az Északi-középhegységben havas eső, hó is előfordul. A szél erős, a Dunántúlon viharos lesz. Hajnalban 0-5, délután 3-9 fok között alakul a hőmérséklet. Pénteken is jellemzően felhős lesz az ég, csak kevés helyen süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan - nagyobb eséllyel a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben - fordulhat elő kisebb eső, zápor. A Dunántúlon és Zemplén környékén erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 0 és 5, délután 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra