Sok eső jön (2019.11.27.)

A következő napokban országszerte csapadékos, borult időre számíthatunk, a napsütést csak kevesen élvezhetik majd.

A hét második felében kevés napsütésre, de annál több csapadékra kell készülnünk - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Szerdán napközben országszerte borult lesz az ég, némi napsütésre keleten, délkeleten lehet esély. A kora délutáni óráktól nyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, záporeső. A csapadékzóna estig nagyjából a Duna vonaláig jut el. Többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan ködös és borult tájakon csupán 5, 8 fok valószínű. Késő estére 7 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Borult, csapadékos időre készüljünk. Fotó: iStock
Borult, csapadékos időre készüljünk. Fotó: iStock

Borús napok jönnek

Csütörtökön napközben szinte az ország teljes területén számíthatunk csapadékra, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben csak átmeneti felszakadozások lehetnek. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, majd este a szél a Dunántúl északi felén egyre többfelé északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között várható, délen lesz napközben a melegebb.

Pénteken már helyenként felszakadozik a felhőzet és a nap is előbújhat, az ország nagy részében azonban marad a borús, csapadékos idő. A levegő a hét végére tovább hűl, várhatóan napközben sem haladja meg a 9 fokot. Pénteken még országszerte, szombaton viszont inkább a déli országrészben számíthatunk csapadékra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra