Sivatagi meleg lesz (2019.08.12.)

Bizonyos helyeken akár 39 fokig is kúszhat ma délután a hőmérő higanyszála, a keddi záporok, zivatarok azonban valamennyire hűsítik majd a levegőt.

Általában derült, napos, száraz időre számíthatunk hétfőn - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A déli szél az ország keleti felében megélénkül. A hőmérséklet maximuma 33 és 38 fok között várható, de egy-egy helyen a 39 fokot is elérheti a csúcsérték. Késő estére 23 és 28 fok közé hűl le a levegő.

A hétfői meleget nehéz lesz elviselni
A hétfői meleget nehéz lesz elviselni. Fotó: 123rf

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a kedd

Kedden napközben északnyugat felől időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, és főként északon, északnyugaton alakul ki szórványosan zápor, zivatar, majd estétől megvastagszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A szél eleinte a Dunántúlon, majd másutt is északnyugatira, északira fordul, többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarok környezetében helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 35 fok között alakul, nyugaton lesz napközben a hűvösebb, a Tiszántúlon a legmelegebb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra