Ránk szakadhat az ég hétvégén (2019.06.21.)

Országszerte bárhol kialakulhatnak ma záporok, zivatarok, amiket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Ezzel együtt kellemes idő várható a hét hátralévő napjaiban.

Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, ami mellett a nyugati területeken várható több, másutt pedig valamivel kevesebb napsütés - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) mára vonatkozó előrejelzésében. Gyakorlatilag az ország bármely pontján kialakulhatnak zivatarok, főként a középső és keleti megyékben. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás, néhol jégeső és pár perces szélroham is társulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 Celsius-fok között alakul, de estére sem hűl 17-24 foknál visszább a levegő.

A hét vége folyamán bárhol kialakulhat zivatar felhőszakadással, jégesővel
A hét vége folyamán bárhol kialakulhat zivatar felhőszakadással, jégesővel. Fotó: iStock

Ha kisebb számban is, de éjszaka is lehetnek záporok zivatarok. Hajnaltól a Dunántúlon a szél északnyugatira fordul és megélénkül. Szombaton ismét erőteljes nappali gomolyfelhő-képződésre, ugyanakkor sok napsütésre van kilátás. Ismét előfordulhat helyenként felhőszakadás, jégeső. A nappali csúcshőmérséklet holnap 24-30 fokot érhet el. Hasonló idő várható vasárnap is, annyi változással, hogy az északi, északkeleti szél a Dunántúlon és az északi megyékben megerősödhet. A hét utolsó napján 23-29 fokig emelkedik majd a hőmérő higanyszála napközben, a legmelegebb az Észak-Alföldön lesz.

Hétfőn még továbbra is többfelé számíthatunk csapadékra, de a nyugati megyékben már csak kis eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar. Keddtől pedig egyre inkább a napsütés és a derű veszi át a szerepet, a felhősödés alábbhagy, ezzel együtt pedig a nappali maximumok is emelkednek a hét folyamán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra