Nem fogunk örülni a hétvégi időjárásnak (2020.04.17.)

Ma még élvezhetjük a melegen simogató tavaszi napsugarakat, de hétvégén fokozatosan beborul majd az ég, és esernyőre, illetve melegebb pulóverre is szükségünk lehet, ha kimozdulunk otthonról.

Péntek délelőtt már a keleti országrész fölött is csökken a magas szintű felhőzet, majd a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-jelentésében. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős széllökések kísérik. A mai legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű. Késő estére 8 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Az éjszaka folyamán a Győr-Szeged vonal széles sávjában számíthatunk több felhőzetre, és ott néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Később nyugat felől is megnövekszik a fátyolfelhőzet. A légmozgás éjjel jobbára mérsékelt lesz. Hajnalra általában 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

Hétvégén ismét esőre és hűvösebb időre kell készülni. Fotó: Getty Images
Hétvégén ismét esőre és hűvösebb időre kell készülni. Fotó: Getty Images

Hétvégén nem sokat látjuk majd a napot

Holnap nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, az ország nagy részén közepesen vagy erősen borult lesz az ég. Az északkeleti országrészben lehet kevesebb a felhő, arrafelé valamivel több napsütés várható. Néhol zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél nagyrészt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, az alacsonyabb maximumokra északkeleten lehet számítani.

Vasárnap eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég szórványosan esővel, záporral, emellett egy-egy zivatar is előfordulhat. A nap második felében észak felől elkezd csökkenni a felhőzet. Napközben az északi szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton pedig a legmelegebb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra