Nem érdemes a lakásban maradni (2019.09.12.)

Jellemzően derűs, kellemes kora őszi napok állnak előttünk. Hétvégén átmenetileg megszaporodhatnak a felhők az égen, ezzel együtt érdemes lesz kimozdulni a szabadba.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint gomolyfelhős, napos időre számíthatunk ma. Zápor csupán helyenként fordulhat elő, viszont több helyen megélénkül az északnyugati, északi szél. A nappali csúcshőmérséklet 24-29 Celsius-fokot érhet el. Az ég éjszaka is túlnyomóan derült lesz, csapadék nem várható. Késő estére a levegő hőmérséklete 13-21, hajnalra 7-14 fokig süllyed vissza.

Alapvetően napos, kellemes időre lehet számítani az elkövetkező napokban
Alapvetően napos, kellemes időre lehet számítani az elkövetkező napokban. Fotó: iStock

Holnap is derült, legfeljebb gyengén felhős időre van kilátás, a melegebb tájakon akár 27 fokot is mérhetnek napközben. Ami a hétvégét illeti, szombaton egy erősen szakadozott felhősáv vonul át az ország felett észak felől. Néhol, leginkább a Duna-Tisza közén futó záporok is előfordulhatnak, illetve az északias szelet élénk vagy erős lökések kísérhetik. Jelentős lehűlésre ugyanakkor nem kell számítani: a legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 fok körül alakul - a déli országrészben lesz melegebb. Vasárnap már ismét csapadékmentes, napos időben lesz részünk.

Hasonlóan indul a jövő hét eleje is, bár kedden átmenetileg megnövekszik a felhőzet, sőt, helyenként egy-egy zápor vagy zivatar is kialakulhat. Ezzel egyidejűleg megélénkül, illetve többfelé meg is erősödik az északnyugatira, északira forduló szél. Napközben azonban így is 20-26 fokig emelkedik majd a hőmérő higanyszála.

Főként az Alföldön támad a parlagfű Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja az ország nagy részén továbbra is jellemzően a közepes-magas tartományban marad, bár helyenként - elsősorban az Alföldön - a nagyon magas szintet is elérheti - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán kiadott pollenhelyzet-jelentésében. A többi, nyáron jellemző allergén, így a pázsitfűfélék, a csalánfélék, a kenderfélék, a libatopfélék és az útifű pollenkoncentrációja várhatóan alacsony marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma általában közepes-magas szintet ér el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra