Nagyot változik az időjárás (2020.03.12.)

Bár csütörtökön még többnyire napos, kellemes időnk lesz, pénteken országszerte záporok csapnak le, és az idő is visszahűl.

Csütörtökön még kellemes, napsütéses időnk lesz, péntektől azonban borongós időre és sok csapadékra kell készülnünk - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétvégén éjszaka ismét fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet, és a szél is megerősödik az előrejelzés szerint.

Nem sokáig örülhetünk a tavaszias időnek

Ma délelőtt még a napsütés dominál országszerte, kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél nagy területen megerősödik, az ország északkeleti harmadán viharossá fokozódik, majd mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet kora délután 19 és 24, késő este 8 és 13 között valószínű. Éjszaka sem lesz túl hideg, a legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Szeszélyes időre számíthatunk. Fotó: Getty Images
Szeszélyes időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Péntek reggel még örülhetünk némi napsütésnek, délelőtt ugyanakkor beborul az ég. Előbb északnyugaton, északon, a déli óráktól másutt is egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délutántól észak felől szűnni kezd a csapadék. A szél északnyugatira fordul, nagy területen megerősödik, majd estére mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Északnyugaton, északon a reggeli órákban áll be a nappali csúcsérték.

Hasonlóan borongós időre számíthatunk szombaton is, és bár csapadékra kevésbé kell számatani, a hőmérséklet is csökken néhány fokot. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható. Vasárnap már többfelé, főleg az ország keleti felén kisüt a nap, a meteorológusok előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra