Nagyot változik az időjárás (2021.02.03.)

Változékony, időnként napos, helyenként már-már tavaszias időjárásra számíthatunk a hét hátralevő részében. Sokfelé várható eső, illetve gyakran a szél is megerősödik majd.

Az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti részein egész nap megmarad ma a borult, párás idő. Másutt a megélénkülő, több helyen meg is erősödő délnyugati szél hatására szakadozik, vékonyodik a felhőzet, így hosszabb-rövidebb periódusokra a nap is kisüthet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Délelőtt az északkeleti tájakon is megszűnik a csapadék, majd némi szünetet követően késő délutántól, estétől ugyancsak az északi megyékben ismét eleredhet az eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 7 és 12 fok között alakul, ám az Északi-középhegység tartósan borult részein ennél több fokkal hidegebb, míg a délnyugati határ mentén kissé melegebb is lehet.

Többnyire felhős, borult időre számíthatunk a hét második felében is
Többnyire felhős, borult időre számíthatunk a hét második felében is. Fotó: Getty Images

Éjszaka fokozatosan felszakadozik a felhőzet immár az északkeleti megyékben is, addig is azonban elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor, főként az északkeleti, keleti és déli határ mentén. A délnyugati szél élénk, illetve helyenként erős marad, így nem lesz igazán hideg az éjszaka. A levegő hőmérséklete késő estére 2-10, hajnalra 2-9 fok közé hűl vissza. Holnap változóan felhős idő mellett ismét több órára kisüt a nap, valamint napközben már sehol sem várható csapadék. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, az ország északi felén helyenként viharossá fokozódik. A nappali csúcshőmérséklet 8 és 16 fok között alakul - északkeleten lesz hűvösebb.

A medve rövid telet jelez előre Idén is megtartották a hagyományos medveárnyék-észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A borult, hűvös időben Balu, az állatkert medvéje nem látta meg az árnyékát: a népi időjóslás tapasztalatai szerint ez arra utal, hogy a tél már nem tart sokáig, hamarosan beköszönt a tavasz. Mivel az állatkert a koronavírus-járvány miatt átmenetileg zárva tart, így ezúttal az intézmény hivatalos közösségimédia-oldalán közvetítették az eseményt. (Forrás: MTI)

Ami a hét végét illeti, péntekre virradóra délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de főként nyugaton és délen lehetnek felszakadozások, rövid napos időszakok. Eleinte elszórtan, majd egyre több helyen várható eső, bár északnyugaton alacsonyabb a csapadék esélye. A Dunántúlon helyenként megélénkül a délnyugati szél. A nappali maximumok 5 és 14 fok között változnak. Az északkeleti országrészben lesz hidegebb, délnyugaton enyhébb idő.

Szombaton többnyire erősen felhős, helyenként ködös idő lesz, főként az ország északkeleti felén valószínű eső. Északon a keleti, északkeleti, délnyugaton a délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 15 fok között alakul, ismét északkeleten mérhetjük majd az alacsonyabb értékeket. Vasárnap kezdetben változóan, majd erősen felhős lesz az ég, helyenként kisebb eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, északnyugaton viharos széllökések is lehetnek. A nappali csúcshőmérséklet 7 és 15 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra