Nagyot fordul az időjárás

Az előttünk álló napok folyamán átmenetileg kisüthet a nap, ugyanakkor hétvégére ismét visszatér a borult idő. Eközben több településen is veszélyes vagy egészségtelen a levegő minősége a szálló por magas koncentrációja miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint ma a kezdeti borult, párás, ködös időt felváltva napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a rétegfelhőzet, és északkeleten helyenként hózápor is kialakulhat. Délutántól a Dunántúlon és a középső országrészben az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul. Éjszaka változóan felhős időre van kilátás, számottevő csapadék ugyanakkor nem várható. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 3 és plusz 3, hajnalra mínusz hét és 0 fok közé hűl vissza.

Napos, de továbbra is hideg idő várható a hétvégéig
Napos, de továbbra is hideg idő várható a hétvégéig. Fotó: iStock

Csütörtökön az ország nagy részén kevés felhő, sok napsütés várható. Elsősorban a Dunántúl nyugati részén és a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, de csapadék ezeken a tájakon sem valószínű, valamint a légmozgás is mérsékelt marad. A nappali maximumok plusz 3-7 fok között alakulnak. Hasonló időre számíthatunk pénteken is, szombaton azonban nyugat felől befelhősödik az ég, és főként a nap második felében szórványosan gyenge eső is lehetséges. Vasárnap már erősen felhős vagy borult lesz az ég, napsütéses időszakok csak délen várhatók.

Többfelé romlott a levegőminőség

Egerben és Putnokon veszélyes, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren egészségtelen a levegő minősége - tette közzé kedden a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A jelentés szerint kifogásolt a levegőminőség Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Szegeden, Szolnokon és Vácon.  Jelentős javulás a levegőminőségben az elkövetkező napok folyamán sem várható.


Az érintett települések lakossága számára azt javasolja az NNK, hogy a gyermekek, az idősek, a várandós kismamák és a krónikus betegségben szenvedők lehetőség szerint ne tartózkodjanak hosszabb ideig a szabadban. Veszélyes levegőminőség esetén már az egészséges emberek is légúti tüneteket tapasztalhatnak.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +13 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúlon egy tőlünk északra elhadó front felhőzete okozhat átmenetileg felhősebb időszakokat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag