Nagyot fordul az idő hétvégére (2020.05.21.)

Ma és holnap még élvezhetjük a tavaszi napsütést, hétvégére azonban befelhősödik az ég, valamint esőre, záporokra, zivatarokra is számítani kell.

Napos időben lesz ma részünk. Elsősorban az északi megyék felett több gomolyfelhő is előfordulhat, de csapadékra nem kell számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik. Napközben a hőmérséklet 20-23 fokig melegszik. Éjszaka jellemzően derült vagy gyengén felhős marad az ég, az Alpokalján lehetnek esetleg felhősebb körzetek, csapadék ugyanakkor továbbra sem várható, illetve a szél is mérséklődik. A levegő késő estére 7-14, hajnalra 2-8 fok közé hűl vissza.

Virágzik a pipacs (Papaver rhoeas) és a búzavirág (Cyanus segetum) a Zala megyei Pethőhenye közelében 2020. április 20-án.
Virágzik a pipacs és a búzavirág a Zala megyei Pethőhenye közelében. Fotó: MTI/Varga György

Pénteken is derült lesz az idő, sok napsütéssel, bár délután a Dunántúlon megnövekedhet a fátyolfelhőzet. Napközben 18-24 fokot érhet el a csúcshőmérséklet. Szombaton viszont már a Dunától keletre is befelhősödik az ég, az ország nagy részén csak szűrt napsütés valószínű. A Dunántúlon és az északi megyékben kialakulhat gyenge eső, majd késő este egy érkező fronthoz kötődve a Kisalföldön már zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között várható, délnyugaton lesz a melegebb.

Vasárnapra virradóra zárt felhőzet vonul át az ország felett, amihez eső is társul majd. Reggeltől aztán fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet, megszűnik a csapadék. A déli óráktól a gomolyfelhős, napos időben már csak helyenként valószínű zápor. Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúl egy részein főként éjjel viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-22 fok között várható. Hétfőn a többórás napsütést napközben átmenetileg erősen megnövekvő gomolyos felhőzet zavarhatja, emellett szórványos záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell, főként az északkeleti tájakon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra