Nagyon elromlik az idő (2019.04.10.)

Esős idő várható az elkövetkező napokban, a hét végére pedig egyes területeken 10 fok alá süllyedhet a nappali csúcshőmérséklet. Eközben a nyírfa pollenje sokaknál okozhat kellemetlen allergiás tüneteket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint a Dunántúlon és északkeleten erősen felhős területek is lehetnek ma, másutt viszont inkább csak fátyol- és gomolyfelhők zavarják a napsütést. Délutántól aztán délkelet felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, így már országszerte egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, illetve eső. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 22 fok között változik, de délkeleten elérheti a 23-24 fokot is, míg a Nyugat-Dunántúlon csupán 10 és 16 fok közötti értékek valószínűek.

Borús, esős napok előtt állunk
Borús, esős napok előtt állunk. Fotó: iStock

Éjszaka többnyire erősen felhős, borult lesz az ég. Országszerte számíthatunk esőre, záporra, kezdetben zivatarokra is, valamint az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, az Alpokalján meg is erősödik. A levegő hőmérséklete 3-10 közé hűl vissza hajnalra.

Csütörtökön sem várható napsütés, ellenben az ország túlnyomó részén számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé kiadós mennyiségű csapadékra van kilátás, továbbá az északi, északkeleti szél is élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon többnyire 6 és 10, a középső országrészben 11 és 15, keleten 16 és 19 fok között alakul.

A borús, esős, szeles idő a hét végére is megmarad. A hűvösebb tájakon pénteken mindössze 4-5 fokig kúszik fel napközben a hőmérő higanyszála, de szombaton és vasárnap sem várható melegebb 14-15 foknál.

Panaszokat okoz a nyír pollenje

A következő napokban a nyír pollenkoncentrációja országszerte jellemzően közepes, esetenként magas szintet érhet el - olvasható az OMSZ kedd reggel kiadott pollenjelentésében. A platán pollenszórása várhatóan a közepes-magas, helyenként a nagyon magas tartományban alakul, valamint helyenként magas lehet a fűz pollenkoncentrációja is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra