Mutatjuk, milyen idő lesz hétvégén (2022.02.17.)

Változékony időre számíthatunk az elkövetkező napokban. A meteorológusok előrejelzése szerint nemcsak napsütésben lesz részünk, de többször eleredhet az eső is, miközben viharos szélre is készülni kell.

A nap első felében egyre többfelé felszakadozik ma a felhőzet, így általában több órára kisüthet a nap, amit felhőátvonulások zavarnak meg csupán. A csapadékzóna a déli órákban kelet felé elhagyja az ország területét, mögötte azonban főként északkeleten még több helyen várható zápor, sőt egy-egy zivatar is kialakulhat. Estére aztán csökken a csapadékhajlam - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. A déli, délnyugati szelet erős, az északkeleti megyékben időnként viharos lökések kísérhetik, majd délután a nyugatira, északnyugatira forduló légmozgás az északi megyékben többfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb, a Fertő és az Alpokalja térségében melegebb is lehet.

esős időjárás, zápor, csapadék, esernyő
Változékony időre, helyenként sok csapadékra számíthatunk a hét hátralevő részében. Fotó: Getty Images

Éjszaka eleinte kevés felhő lesz az égen, az éjféli óráktól azonban észak felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Az éjszaka második felében néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A szél lassan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak Sopron környékén fordulhatnak elő viharos erejű lökések. A délnyugati megyékben végig mérsékelt marad a légmozgás, és arrafelé párássá válhat a levegő. A hőmérséklet késő estére 6-12, a hajnali órákra 1-7 fok közé hűl vissza. A kevésbé szeles délnyugati tájakon, valamint az északkeleti határnál gyenge fagy is lehet.

Hétvégén is lesz eső

Holnap gyengén-közepesen felhős időre számíthatunk, illetve több órára kisüthet a nap is. Reggelig még néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, de napközben már nem valószínű csapadék. A kezdetben erős szél is déliesre fordul, és veszít erejéből, mérséklődik. A nappali maximumok 9 és 16 fok között alakulnak. Szombaton viszont fokozatosan megnövekszik a felhőzet, délutánra erősen felhős, borult idő várható. Dél, délnyugat felé haladva fokozatosan növekszik majd a csapadék, így az eső, zápor esélye, mi több, a délnyugati tájakon akár számottevő mennyiség is eshet. A délies irányú szél északnyugatira, nyugatira fordul, ismét erőre kapva. Kora délután 7-14 fok közötti hőmérsékleti értékeket mérhetünk.

Vasárnap hajnalban dél felé vonul tovább a csapadékzóna, és a derült tájakon pára és köd képződhet. Napközben pár órára kisüt a nap, de ezt követően észak felől újfent megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadékra ugyanakkor nincs kilátás. A délies szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A hajnali 0-4 fokos minimumok után napközben 7-13 fokig melegszik a levegő hőmérséklete.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra