Mutatjuk, mikor tér vissza ez eső (2020.03.10.)

Ma szinte az ország területén szép, tavaszias idő lesz, élvezzük hát ki a napsütést. A hét második felére ugyanis ismét beborul az égbolt.

Kedden a keleti tájakon feloszlik a fátyolfelhőzet, emellett a Dunántúlon is szakadozottá, gomolyos szerkezetűvé válik a felhőtakaró - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet kora délután 11, 16, késő este 2, 9 fok között alakul.

Éjjel keleten és nyugaton is lesznek erősen felhős tájak, de a Duna-Tisza közének térségében derült marad az idő. Gyenge eső csak a Nyugat-Dunántúlon lehet. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, máshol gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában -4 és +6 fok között alakul. A fagypont alatti értékekre a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon számíthatunk.

Ma még élvezhetjük a felhőtlen, tavaszi napsütést. Fotó: Getty Images
Ma még élvezhetjük a felhőtlen, tavaszi napsütést. Fotó: Getty Images

Holnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben egyre inkább szakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés valószínű. A nap első felében szórványosan, délután már csak néhol várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. A csúcshőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a Tiszántúl tartósabban felhős részein 9, 12 fok is lehet.

Csütörtökön ismét napos idő lesz, csapadék nem valószínű, a hőmérséklet pedig akár 21 fokig is emelkedhet. Pénteken azonban ismét országszerte esőre kell számítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra