Mutatjuk, mikor süt ki a nap (2021.05.19.)

Továbbra is szeles, esős napok állnak előttünk a meteorológusok szerint, és egyelőre úgy tűnik, az időjárás a hosszú hétvégén sem áll majd a szabadtéri programok mellé.

Elsősorban az északkeleti, keleti országrészben és délelőtt lehet ma napsütésre számítani, miközben délnyugat felől egyre inkább megerősödik a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, főként északkeleten zivatarok is lehetnek. A Dél-Dunántúlon kiadósabb csapadék valószínű - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. A Dunántúlon élénk, néhol erős lehet az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 21 fok között alakul: keleten lesz a melegebb, délnyugaton a hűvösebb.

Az elkövetkező napokban többnyire felhős, csapadékos időre kell számítani
Az elkövetkező napokban többnyire felhős, csapadékos időre kell számítani. Fotó: Getty Images

Éjszaka is erősen felhős vagy borult időre van kilátás, többfelé esővel, záporesővel, néhol zivatarral. Az északias szelet egyre nagyobb területen kísérik élénk, illetve a Dunántúlon és északkeleten akár erős széllökések. A levegő hőmérséklete késő estére 9-14, hajnalra 6-11 fokig hűl vissza. Holnap a déli órákig még marad a borult idő, főként a déli, délkeleti megyékben nagyobb mennyiségű esőre is számítani lehet. Ezt követően azonban a tartós csapadék megszűnik, felszakadozik, csökken a felhőzet, és a délkeleti megyék kivételével pár órára a nap is kisüt. Délután a gomolyfelhő-képződésből már csak elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szelet nagy területen erős, a Nyugat-Dunántúlon viharos széllökések kísérik. A nappali csúcshőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

Pénteken már napos időben bízhatunk gomolyfelhőkkel, habár a nap második felétől nyugat felől növekszik a felhőzet. Egy-két helyen fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. Napközben a hőmérséklet 19-23 fokig emelkedik majd várhatóan.

A hosszú hétvégét is a csapadék uralja

Ami a hétvégét illeti, szombaton jellemzően ismét erősen felhős lesz az ég, hosszabb időre csupán a déli, délkeleti megyékben süt ki a nap. Délkeletről északnyugat felé haladva növekvő eséllyel fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar. Nyugatira, északnyugatira fordul, és több helyen megerősödik a szél. Az északnyugati megyékben 16, délkeleten 25 fok körüli csúcshőmérsékletet mérhetünk délután. Vasárnap is felhős időre kell készülni, de már hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, szórványosan záporral, zivatarral. Az északi, északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A nappali maximumok 16-25 fok között valószínűek, ami erős hőmérséklet-ingadozást jelent a 6-13 fokos hajnali minimumok után. Hétfőn változóan felhős ég mellett legalább néhány órára kisüt a nap. Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat, valamint megélénkül a keleties szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18-24 fok körül alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra