Mutatjuk, mikor fog esni (2020.05.19.)

Változékony időre számíthatunk ma és holnap, lesz részünk esőben, szélben, napsütésben is. Fázni viszont biztosan nem fogunk, ami egyértelműen jelzi: közeledik a nyár.

Ma közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Főként délen és nyugaton helyenként zápor, késő délután, este délen néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de késő este északon megélénkül az északi szél, valamint zivatar környezetében is megerősödhet a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul, késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Kedden zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
Kedden zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Fotó: Getty Images

Szerdán a nap első felében az ország déli harmadán többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott elszórtan valószínű eső, zápor, majd késő délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet. Másutt a gomolyfelhők mellett hosszabb napos időszakokra számíthatunk, néhol alakulhat ki záporeső, erre nagyobb esély az ország középső részén van. Estétől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra