Mutatjuk, mennyi csapadékot hoz a hétvége

HáziPatika

Többnyire erősen felhős, borult időt tartogat a hét utolsó munkanapja, néhol kisebb esőre is számíthatunk. A hétvégénk azonban jellemzően csapadékmentesen telik majd, mindössze a ködös területeken várható szitálás.

Pénteken a nap nagy részében felhők lepik el az eget, de délutántól kissé szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Északon, északkeleten és keleten helyenként kisebb esőre is készülnünk kell. Az északnyugati, nyugati szelet több helyen élénk, időnként erős lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 Celsius-fok között valószínű - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

ködös idő, hétvégi időjárás, szitálás
Egyes helyeken tartósan megmaradhat a köd. Szitálás is várható.
Fotó: Getty Images

Ködös éjszakánk lesz

Éjjel sokfelé köd képződik és akár tartósan meg is maradhat - leginkább a délnyugati megyékben, valamint az ország északkeleti, keleti részében. Az északnyugati, nyugati szél a Győr-Szeged vonal tágabb környezetében megerősödik, a többi területen viszont gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk. Az éjszaki minimumértékek -2 és +7 fok között alakulnak.

Ilyenek a hétvégi kilátások

Szombaton nem várható számottevő csapadék, a ködös részeken azonban előfordulhat szitálás. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet -3 és +7, a maximum pedig 9 és 14 fok között várható. A tartósabban felhős északkeleti részeken viszont akár még ennél is hűvösebb lehet néhány fokkal.


Vasárnap is szinte állandó vendég lesz a köd. Fátyolfelhők is érkeznek, de az ország nagy részén még így is kisüt a nap hosszabb-rövidebb időre. Számottevő csapadékot ez a nap sem tartogat, csupán a ködszitálásra számíthatunk. A déli, délkeleti szél megélénkülhet. Hajnalban -3 és +6, a kora délutáni órákban pedig 7 és 13 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag