Mutatjuk, meddig tart a borús idő (2020.12.14.)

Az előttünk álló hét folyamán végig szürke, párás időre van kilátás, a nap legfeljebb átmenetileg süthet ki néhol. Éjszakánként többfelé ónos eső is eshet.

Erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk ma, amihez szitálás társulhat. A nap inkább csak kisebb körzetekben süthet ki - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul, ennél melegebb csupán a napsütéses tájakon fordulhat elő. Az ég éjszakára sem tisztul ki, csupán kevés helyen lehet szakadozottabb a felhőzet. Foltokban ködképződés is lehetséges, valamint szitálás, ónos szitálás is várható. A levegő késő estére 0 és 4, hajnalra mínusz 2 és plusz 3 fok közé hűl vissza.

A Dunakanyar látképe a Pilis felől nézve 2020. december 9-én.
A Dunakanyar látképe a Pilis felől nézve december 9-én. A héten is borús időre számíthatunk. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Holnap a rétegfelhőzet csak kevés helyen vékonyodhat el, szakadozhat fel, jellemzően inkább nyugaton, délnyugaton. Eközben tartósan megmaradhat helyenként a köd napközben is, valamint több helyen előfordulhat szitálás. Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti szél. A nappali csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

Szerdán a rétegfelhőzet mellett egy vastag felhőzóna vonul át az ország felett nyugatról kelet felé haladva. Az előző éjjel képződött köd ismét tartósan megmaradhat, illetve hajnalban szitálásra, ónos szitálásra is számítani lehet. Napközben és este szórványosan kisebb eső is kialakulhat. Napközben a hőmérséklet 2-7 fokig emelkedik.

Bár csütörtökre a vastagabb felhőzet elvonul kelet felé, az ország nagy részét így is azonban rétegfelhőzet borítja majd. Párás lesz a levegő, tartósan ködös területek is lehetnek. Több helyen előfordulhat szitálás, kisebb eső, éjjel, hajnalban néhol ónos szitálás, ónos eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható. Az előrejelzés szerint számottevő változásra a hét végén sincs kilátás, végig megmarad a borús, szürke idő, éjjelente pedig ónos szitálás is lehetséges.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra