Mutatjuk, meddig marad az esős idő (2021.11.03.)

Az ország egyes területein átmenetileg kisüthet ma délelőtt a nap, ezzel együtt a hétvégéig elsősorban az eső lesz a domináns elem időjárásunkban.

Helyenként napközben is tartósabban megmaradhat ma az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet. Másutt a nap első felében még kisüt a nap, délutántól azonban országszerte újra fokozatosan megvastagszik, bezáródik a felhőtakaró. Késő délutántól, estétől délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Többfelé megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a délkeletire, délire forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 18 fok között alakul. Éjszaka borult lesz az ég, sokfelé várható eső. A levegő hőmérséklete késő estére 7-14, hajnalra 9-13 fok közé hűl vissza.

A hét végéig esős, borult időre számíthatunk országszerte
A hét végéig esős, borult időre számíthatunk országszerte. Fotó: Getty Images

Holnap erősen felhős, borult időre van kilátás. Csupán késő délutántól, estétől kezd nyugaton, északnyugaton vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Sokfelé kialakulhat eső, zápor, illetve az ország délkeleti felén zivatarok is lehetnek. Békés és Csongrád-Csanád megyében erős, olykor viharos lökések kísérhetik a déli szelet, a Dunántúlon pedig estétől északnyugatira fordul a légáramlás. Délutánra általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten azonban több fokkal melegebb idő valószínű.

A hét végére kisüthet a nap

Ami a hét végét illeti, pénteken északnyugaton már szakadozottabb lehet a felhőzet, másutt viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország délkeleti megyéiben szórványosan előfordulhat még eső, zápor. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet a hajnali 2-12 fokos minimumok után 10-15 fokig melegszik napközben. Szombaton aztán változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett számítani lehet több-kevesebb napsütésre is. Az éjszaka képződött köd napközben várhatóan mindenütt feloszlik, és számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél is jellemzően mérsékelt marad. Hajnalban a hidegebb tájakon fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet, napközben pedig 9 és 14 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Vasárnapra virradóra kiterjedtebb ködös területek alakulhatnak ki, amelyek napközben csak nehezen oszlanak fel. Másutt ugyanakkor alapvetően napos, illetve összességében csapadékmentes idő várható. Kora délután többnyire 11-15 fokra számíthatunk, de a tartósabban ködös tájakon mindössze 8-10 fok körüli csúcsértékek is lehetnek. Hasonló időjárást jeleznek előre a meteorológusok a jövő hét elejére is. Hétfőn az éjszaka képződött köd helyenként napközben is tartósabban megmaradhat. Ezt leszámítva a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is valószínű. Számottevő csapadék nem lesz, de helyenként előfordulhat kisebb eső, valamint néhol megélénkülhet az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra