Mutatjuk, meddig marad a jó idő (2022.03.11.)

Hűvös, hajnalonként akár erős fagyokat hozó időjárást jeleznek előre a meteorológusok az elkövetkező napokra. Napközben ugyanakkor sok-sok napsütésre van kilátás, így érdemes lehet szabadtéri programokat tervezni a hosszú hétvégére.

A Nyugat-Dunántúl kivételével országszerte zavartalan napsütésre számíthatunk ma - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése. Az Alföldön olykor megerősödhet az északkeleti, keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 5 fok között alakul. Éjszaka szintén derült, száraz idő lesz a jellemző, illetve a légmozgás is mindenütt mérséklődik. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 1-6, hajnalra mínusz 5-10 fok közé hűl vissza, bár a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb lehet.

napsütés, kávé, fiatal nő
Az elkövetkező napokban zavartalan napsütésre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Holnap is legfeljebb kevés fátyolfelhő zavarhatja meg a napsütést. Néhol megélénkülhet a kezdeteben északkeleti, majd délkeletire forduló szél. Délutánra általában 4 és 8 fok közé melegszik fel a levegő. Vasárnap az ország keleti harmadán átvonulhatnak kisebb-nagyobb felhőtömbök, de csapadék továbbra sem valószínű. Másutt ismét zavartalan napsütés ígérkezik. Az Észak-Dunántúlon élénk, néhol erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet, az ország többi részén viszont jobbára mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet a hajnali mínusz 2-9 fokos minimumok után plusz 7-10 fokos maximumokat érhet el napközben.

A nemzeti ünnepig kitart a jó idő

A derült időjárás hétfőn is kitart még, csupán késő estétől érkezhetnek fátyolfelhők északnyugat felől, de csapadékra nem kell számítani. A déli, délkeleti szelet a Kisalföldön időnként élénk lökések kísérhetik. Hajnalban még mínusz 1-7, fagyzugokban mínusz 10 fok alatti hőmérsékletet mérhetünk, napközben viszont 8-12 fokon tetőzhet a hőmérséklet.

Kedden, a március 15-i nemzeti ünnepen eleinte csak fátyolfelhők zavarhatják a napsütést, a nap második felében azonban megvastagodhat a felhőzet. Estétől főként a Dunántúlon helyenként már előfordulhat eső. Elsősorban Sopron környékén megélénkül a déli, délkeleti szél is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra