Mutatjuk, meddig hűl az idő (2020.11.16.)

Fokozatosan hűl az idő a következő napokban, a hét végére már napközben sem éri el a hőmérséklet a 10 fokot.

A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni hajnalban, szombaton a hegyekben hózápor is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat .

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás. A nap első felében helyenként, délután több helyen fordulhat elő eső, estefelé a Dél-Dunántúlon nagyobb mennyiség is várható. A szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A leghidegebb órákban 3-8 fok lesz. Napközben 7-14 fokig melegszik a levegő.

A hét második felében tovább hűl a levegő. Fotó: Getty Images
A hét második felében tovább hűl a levegő. Fotó: Getty Images

Kedden egy hidegfront vastag, összefüggő felhőzete lassanként délkelet felé vonul. Mögötte általában hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de nyugaton még napközben is lehetnek felhős körzetek. Elsősorban délen és keleten valószínű szórványosan eső, záporeső. A szél főleg a Dunántúlon nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.

Szerda hajnalra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben megszűnik, így sok helyen várható hosszabb-rövidebb napsütés. Néhol előfordulhat szitálás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

Csütörtökre virradóra is sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, amelynek egy része napközben is megmaradhat. Csak kisebb körzetekben lehet több-kevesebb napsütés. Szórványosan szitálás is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon sok helyen megélénkül, néhol megerősödik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

A hétvégén tovább hűl a levegő

Pénteken helyenként, főleg délkeleten süthet ki a nap. Elsősorban nyugaton és északon szórványosan eső, zápor valószínű. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 5-9 fok között várható. Szombaton elsősorban a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, zápor, a hegyekben helyenként hózápor. Több helyen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon időnként megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 9 fok között valószínű. Vasárnap nem valószínű számottevő csapadék. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 3 és 8 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra