Mutatjuk, hol jöhet frissítő eső (2021.06.23.)

Még napokig marad a 40 Celsius-fok körüli hőség, délutánra és estére azonban helyenként záporra, zivatarra is lehet számítani.

Napos, derült idő jellemzi majd a szerdát, erős szél sem várható. A legmelegebb órákban 33 és 38 fok között alakul majd a hőmérséklet, a Kisalföldön azonban kicsit enyhül a forróság, és "csupán" 31-32 fokot mérhetünk. Késő estére 22-27 fokig, míg hajnalra 17-24 fokosra hűl a levegő - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből .

időjárás, időjárás-előrejelzés, nyári időjárás, meleg, hőség, forróság, kánikula, eső, zápor, zivatar, csapadék
Helyenként nyári záporra, zivatarra is lehet számítani. Fotó: Getty Images

Intenzív eső és viharos szél is lehet

Felhősödés leginkább csak az Északi-középhegységet érinti majd, délutánra vagy estére pedig frissítő záporok is jöhetnek azon a környéken. A figyelmeztetés szerint az átmeneti intenzív csapadék mellé viharos szél is társulhat. Csütörtök hajnalban a Nyugat-Dunántúlt is zivatarok érhetik el délnyugat, nyugat irányából.

Csütörtöki és pénteki kilátások

Csütörtökön időnként fátyol- és gomolyfelhők takarhatják el a napot, de még így sem maradunk napsütés nélkül. A napi maximum-hőmérséklet 34 és 39 között alakulhat. Délután ismét záporokra, zivatarokra van kilátás, a délnyugati, déli szél pedig felélénkül.

Pénteken már több felhő lepi el az eget, és egyre több helyen fordulhat elő csapadék. Az ország északnyugati részén némi enyhülés jöhet: 29 fok körüli csúcshőmérsékletet mérhetünk majd. Északkeleten azonban továbbra is nagy hőség lesz, és akár 37 fokot is mutathatnak a hőmérők.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra