Mutatjuk, hol eredhet el az eső (2020.12.09.)

Az ország egyes részein ma még élvezhetjük eleinte a napsütést, később azonban mindenütt beborul, és a hétvégéig marad is a szürke, esős időjárás.

Délnyugat felől fokozatosan megvastagszik ma a felhőzet, így egyre nagyobb területen beborul az ég. Délelőtt a Tiszántúlon, az Észak-Alföldön, illetve az Északi-középhegység keleti részén még több órára kisüt ugyanakkor a nap - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. A déli órákig a Dunántúlon és a Dél-Alföldön, majd országszerte egyre többfelé várható eső. Estétől a Dunántúl nyugati és déli részén havas eső, a magasabban fekvő helyeken havazás is lehet. A keleti, délkeleti szél időnként a Győr-Baja vonal széles sávjában megerősödik, délután pedig az Alpokalján északira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben 2-5, másutt 5-10 fok között alakul.

Borús, esős időre számíthatunk az elkövetkező napok során
Borús, esős időre számíthatunk az elkövetkező napok során. Fotó: Getty Images

Éjszaka túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon helyenként havas eső, a magasabban fekvő részein hó is lehet. A levegő hőmérséklete késő estére 1-7, hajnalra mínusz 1 és plusz 5 fok közé hűl vissza. Holnap reggel még túlnyomóan borult időre számíthatunk, majd napközben vékonyodik, főleg nyugaton néhol időnként felszakadozhat a felhőzet, ott ködfoltok képződhetnek. Reggel többfelé eshet, napközben viszont egyre kevesebb csapadékra számíthatunk. Főként az Alpokalján, a Dunántúli- és az Északi-középhegység vonalában havas eső, hó is hullhat. Napközben a hőmérséklet 3-9 fok közötti csúcsértéket érhet el.

Ami a hét végét illeti, pénteken többnyire borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Többfelé várható szitálás, kisebb eső, főleg északon, északnyugaton a hegyekben néhol havas eső, hószállingózás is előfordulhat. A nappali csúcshőmérséklet ismét 3 és 9 fok között alakul. Szombaton és vasárnap továbbra is borult, párás időre van kilátás, illetve reggelre ködfoltok képződhetnek. Szombaton még többfelé, vasárnap már csak szórványosan valószínű szitálás, kisebb eső, zápor. Vasárnap az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra