Mutatjuk, hol eredhet el az eső (2020.11.23.)

Kifejezetten hűvös, borongós időre számíthatunk végig az előttünk álló hét folyamán. Általánosak lesznek a hajnali fagyok, de sok esetben ónos esőre is készülni kell.

Vastag lesz ma a felhőzet felettünk, a nap csupán rövidebb időszakokra és elsősorban a Dél-Dunántúlon süthet ki napközben - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ). Eleinte az északi megyékben, délután már csak néhol az Alföldön várható eső, valamint az északkeleti határ közelében átmenetileg havazhat is. Többfelé párás, ködös lesz az idő, de délelőtt javulnak a látási viszonyok. A legtöbb helyen szélcsend várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

Deres virág Nagykanizsa közelében napfelkeltekor november 21-én
Deres virág Nagykanizsa közelében napfelkeltekor november 21-én. Fotó: MTI/Varga György

Estefelé észak felől határozottan csökken a felhőzet, sok helyen kiderül az ég, de az Alföld egyes részein és északkeleten borongós maradhat az idő. Hajnalra nagy területen köd képződhet, illetve a rétegfelhős keleti tájakon kisebb szitálás, esetleg ónos szitálás sem kizárt. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 2 és plusz 3, hajnalra mínusz 5 és plusz fok közé hűl vissza. Holnap reggelre néhol köd, illetve rétegfelhőzet képződik, ami csak kis területen ugyan, de akár egész nap megmaradhat. Az ország nagy részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű, ahogy a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad. A nappali csúcshőmérséklet a napos tájakon 7-8 fok körül, a felhős, ködös vidékeken 5 fok alatt várható.

Szerdára virradóra országszerte köd és rétegfelhőzet képződik. Napközben legfeljebb kis körzetekben süthet ki a nap, a köd egy része végig megmarad. Többfelé kell szitálásra, főként még éjjel ónos szitálásra számítani. Hajnalban a levegő hőmérséklete plusz 2 és mínusz 4 fok közé süllyed, majd nappal is csupán 0 és plusz 6 fokig melegszik fel. Hasonló értékeket mérhetünk csütörtökön is, amihez borult, párás, helyenként tartósan ködös idő társul. Többfelé lehet szitálásra, főként éjszaka ónos szitálásra számítani, miközben a légmozgás gyenge marad.

Ami a hét végét illeti, pénteken és szombaton ismét borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz többfelé szitálással, főként éjszaka ónos szitálással. Vasárnap is jellemzően erősen felhős vagy borult időre van kilátás, ugyanakkor az ország egy részén hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan még azért kialakulhat szitálás, kisebb eső. A hidegebb tájakon a hajnali minimumok mindennap fagypont alatt várhatóak, míg a nappali maximumok pénteken 0 és 4, szombaton 1 és 5, vasárnap 2 és 8 fok kötött alakulnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra