Mutatjuk, hol csapnak le zivatarok (2019.11.04.)

Kevés napsütésre, de annál több csapadékra kell készülni a következő napokban.

Borús, csapadékos időre számíthatunk a héten, fokozatos lehűlésre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből .

Országszerte zivatarok várhatóak

Hétfőn a nap első felében sokfelé várható eső, zápor, a déli megyékben zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon azonban már késő délelőtt, a Dunától keletre pedig a délután folyamán fokozatosan megszűnik a csapadék, ezzel együtt nyugat felől a felhőzet is csökken és kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-16 fok között alakul, 10 fok körüli értékek csak az Északi-középhegység északi oldalán, illetve hajnalban a nyugati határvidéken lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 13-20 között valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

A héten is nagy szükség lesz az esernyőre. Fotó: iStock
A héten is nagy szükség lesz az esernyőre. Fotó: iStock

Kedden kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor, néhol zivatar is. A szél többfelé megerősödik. A leghidegebb órákban 3-10 fok lesz. Napközben az északi megyékben 11-18, délen 19-24 fokig melegszik a levegő. Szerdán és csütörtökön is többfelé kell esőre, záporra számítani. A minimumok szerdán 6-14, csütörtökön 4-10 fok között alakulnak. A maximumhőmérséklet szerdán 12-17, csütörtökön 11-17 fok között valószínű.

Az előrejelzés szerint a hét második felében már napközben is hűvösebb időre számíthatunk, a hétvégén már csupán 10-16 fok körül alakul a napi átlaghőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra