Mutatjuk, hol csapnak le viharok (2020.06.03.)

Változékony idővel folytatódik a hét, napsütés mellett gyakran lehetnek záporok, akár zivatarok is. Ma is többfelé számíthatunk csapadékra, jó hír ugyanakkor, hogy a hétvége várhatóan már nyugodtabban telik majd.

Ma a Dunántúlon kevesebb, a Dunától keletre több napsütés várható erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből. Többfelé előfordulhatnak záporok, a Dunántúlon akár nagyobb méretű jéggel társuló, heves zivatarok is lehetnek. Zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani lehet, illetve az északnyugati szelet egyébként is élénk lökések kísérhetik. Napközben a hőmérséklet 18-24 fokig kúszik majd fel.

Zivatarfelhők Nagykanizsa felett június 2-án - a hét folytatásában is lehetnek még viharok.
Zivatarfelhők Nagykanizsa felett június 2-án - a hét folytatásában is lehetnek még viharok. Fotó: MTI/Varga György

Éjszaka a csapadék fokozatosan megszűnik, csökken a felhőzet. A levegő késő estére 9-15, hajnalra 6-14 fokig hűl vissza. Holnap reggel ismét megélénkül - az ezúttal déli irányú - szél, valamint elszórtan lehetnek záporok, zivatarok a nap folyamán. Fátyol- és gomolyfelhők mellett azért több-kevesebb napsütés is várható ugyanakkor csütörtökön, míg a nappali csúcshőmérséklet mindenütt meghaladja majd a 20 fokot - 22 és 28 fok között várható.

Ami a hét végét illeti, pénteken erősen felhős lesz az ég, amihez sokfelé zápor, zivatar, majd eső is társul. Megerősödik a déli, délnyugati szél, majd az északnyugatira forduló szelet elsősorban a Kisalföldön erős széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 27 fok között alakul: az Alpokalján lesz a leghűvösebb, a Nyírségben a legmelegebb. Szombaton elkezd csökkenni, felszakadozni a felhőzet, így sok napsütésben lehet részünk. Csapadék a nap előrehaladtával egyre inkább csak keleten lehet, de estére ott is megszűnnek a záporok. Napközben a levegő 19-23 fokig melegszik majd fel. Vasárnap már gomolyfelhős, napos időben lesz részünk, legfeljebb néhol eredhet el egy-egy zápor. A déli szél többfelé megerősödik, ugyanakkor így is kellemes, 23-28 fok között nappali maximumot mérhetünk majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra