Mutatjuk, mikor eshet újra hó

Ma még sokfelé kisüthet a nap, a hét folytatásában azonban szeles, csapadékos időjárásra van kilátás. A lehűléssel havazás is érkezhet.

Elsősorban a délnyugati országrész felett lesz ma vastagabb a felhőzet, északkelet felé haladva pedig egyre több napsütésre lehet számítani. A délutáni órákra ugyanakkor a felhősebb tájakon is szakadozottabbá válik a felhőzet – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Délnyugaton eleinte még többfelé lehet gyenge eső, de délutántól arrafelé is csökken a csapadékhajlam. Az északi, északkeleti szél főként az Alpokalja térségben, illetve a Bodrogközben élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 11 fok között alakul, de a tartósan felhős vidékeken hidegebb is lehet.

Személyvonat a behavazott Bakonyban, Eplény és Veszprém között január 22-én
Személyvonat a behavazott Bakonyban, Eplény és Veszprém között január 22-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Holnap napközben is sokfelé megmaradhat a rétegfelhőzet, illetve pára- és ködfoltok is előfordulhatnak. Helyenként hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de a nap második felében vastagabb fátyolfelhőzet érkezhet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként lehet szitálás, ónos szitálás, esetleg hószállingózás. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A nappali csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Befelhősödik az ég a hét második felére

Nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre van kilátás csütörtökön. Elszórtan kialakulhat hószállingózás, havazás, néhol havas eső, eső. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hajnali mínusz 5 és plus 2 fok közötti minimumok után napközben 0-5 fokig melegszik a hőmérséklet.

Pénteken napos körzetek és időszakok mellett erősen felhős, borult idő lehet a jellemző. Szórványosan valószínű havazás, hózápor, néhol havas eső. Sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik viszont az északi szél. A nappali maximumok ismét csupán 0-5 fok között alakulnak.

Hétvégén is havazhat

Szombaton ismét erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Szórványosan hószállingózás, havazás is lehetséges. Az északi szelet élénk, többfelé akár erős lökések kísérhetik. A hidegebb tájakon hajnalban mínusz 7 fokig is süllyedhet a hőmérséklet, napközben pedig mínusz 1 és plusz 3 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.

Vasárnap általában közepesen vagy erősen felhős lehet az ég. Helyenként előfordulhat havazás, hózápor, néhol havas eső zápor. A nyugati, északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +0, +4 °C
Minimum: -5, +0 °C

Északkeleten átmenetileg rövid időre kisüthet a nap, de legnagyobb részt borongós idő várható. Helyenként alakul ki havazás, hózápor, az Alföldön kisebb eső is lehet. Élénk, erős lesz az északi szél, a maximumhőmérséklet 0, 4 fok között alakul. Pénteken kettősfronti tüneteket tapasztalhatnak az érzékenyek. Gyakori lehet a fejfájás, a migrén, emellett keringési panaszok is felléphetnek, sokaknál jelentkezhet rossz közérzet, rosszullét. Az arra hajlamosak körében az emésztési problémák is megszaporodhatnak. Alacsony hőérzetre kell készülni, nagy a megfázásveszély! További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: