Mutatjuk, meddig lesz szükség az esernyőkre

Őszies, borongós napok állnak előttünk a meteorológusok szerint. Az elkövetkező időszakot a felhős, gyakran esős időjárás uralja majd.

Délelőtt fokozatosan feloszlik ma a hajnalban leszállt köd, eközben azonban nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Egy csapadékzóna vonul át kelet felé az ország felett, így a nap folyamán többfelé várható eső, zápor, helyenként akár egy-egy zivatar. Élénk lesz a nyugatias szél, a Dunántúlon olykor meg is erősödik – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a Kisalföldön ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl vissza a levegő.

esős idő, esernyők, utca, járókelők, macskakő
Borús, esős időre számíthatunk a hét folyamán, a nap csak ritkán süt majd ki. Fotó: Getty Images

Csak kis időre süt ki a nap

Holnap aztán a délelőtti órákban keleti, délkelet felé elhagyja az országot az összefüggő felhőzet, nyomában pedig hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Késő délután ugyanakkor újabb felhősödés kezdődik nyugat felől, és vele – főként a Dunántúlon – szórványosan visszatér a csapadék is eső, zápor, néhol zivatar formájában. Az eleinte északnyugati, majd délire forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég csütörtökön. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, valamint hajnalban ismét pára- és ködfoltok képződhetnek. A déli, majd a keleti szél néha megélénkül. A hajnali 5-13 fokos minimumokról napközben 15-23 fokig melegszik az idő: északnyugaton várható a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő. Számottevő változásra pénteken sincs kilátás az előrejelzés szerint, bár a nappali maximumok egy kicsit magasabban, 17 és 24 fok körül tetőzhetnek.

Hétvégén sem lesz kellemes az idő

Ami a hétvégét illeti, szombaton változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de lehetnek még erősebben felhős területek. Továbbra is többfelé előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, és a hajnali ködképződés is megmaradhat. A déli, délnyugati szelet élénk, sok helyütt erős lesz. Hajnalban 7-15 fokig süllyedhet a hőmérséklet, majd a délutáni órákra 18 és 24 fok közé emelkedhet: északnyugaton számíthatunk a hűvösebb, délkeleten az enyhébb időre.

Vasárnap felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat még eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A hajnali 5-13 fokról 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra