Mutatjuk, hoz-e havat az aranyvasárnap

A következő napokban sok felhőt láthatunk az égen. A pénteki enyhe idő után hétvégére komoly lehűlés várható. Hószállingózás is előfordulhat. Előrejelzés hétfőig.

Pénteken erősen felhős, borult időre számíthatunk, de dél-délkelet felé haladva egyre szakadozottabbá válhat a felhőzet – ezeken a területeket akár több órára is kisüthet a nap. Az összefüggő csapadékzóna északkelet felé távozik, mögötte szórványosan alakulhat ki zápor, a déli és keleti megyékben pedig akár zivatar is. Késő délutántól, estétől az északnyugati tájakon már előfordulhat havas eső és havazás, néhol pedig átmeneti ónos eső is lehet – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső veszélye miatt. Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Hajdú-Bihar megyében pedig zivatarra figyelmeztettek. A tájékoztatás szerint az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, azonban szélerősödésre és jégesőre is számítani lehet.

A déli szelet a Viharsarokban, az egyre nagyobb területen északnyugatira-északira forduló szelet pedig a Dunántúlon kísérhetik majd erős lökések. A legmelegebb órákban az ország északi-északnyugati részén 2 és 8, a többi helyen pedig 9 és 15 Celsius-fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. Késő estére -1 és +8 fok közé hűl le a levegő – északnyugaton lesz a leghidegebb, délkeleten viszont enyhébb este várható.

Szombaton sem maradunk hó és ónos eső nélkül

Szombat délelőtt is borult lesz az ég, a déli óráktól viszont északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet. Az ország keleti, északkeleti felén azonban – egy összeáramlási zónában – végig felhősebb maradhat az ég. Várhatóan folytatódik majd a halmazállapot-váltás északnyugat felől. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb területen lesz jellemző a havas eső és a havazás, emellett pedig fokozatosan csökken a csapadék intenzitása. Átmenetileg ónos eső is előfordulhat a halmazállapot-váltás idején. Budapestre, valamint Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére ónos eső veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést vasárnapra.

hó, ónos eső, karácsony, aranyvasárnap, tél, időjárás
Szombaton sem maradunk hó és ónos eső nélkül. Fotó: Getty Images

Napközben a Dunántúlon hózáporok, a keleti országrészben – a már említett összeáramlási zóna mentén – pedig havazás valószínű. Az északi, északnyugati szél erős, a hegyvidéki tájakon pedig akár viharos is lehet. Az esti óráktól viszont mérséklődni kezd a légmozgás. A maximumértékek -2 és +5 fok között alakulnak majd – délkeleten lesz az enyhébb idő.

Vasárnapra már csak hószállingózást ígérnek

Vasárnap gyengén felhős, napos idő várható. Kisebb körzetekben azonban felhős maradhat az ég, és ott még előfordulhat hószállingózás – másutt viszont nem valószínű csapadék. Este nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, a szél viszont többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul majd. A kevésbé felhős, hófödte területeken azonban ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet is mindössze -4 és +2 fok között alakul.

Az új hét első napján közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, számottevő csapadékra viszont nem készülhetünk. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban általában -8 és -3 fok körüli értékeket mérhetünk, a hóval borított tájakon viszont több fokkal hidegebb is lehet. Kora délután -3 és +4 fok közötti hőmérséklet valószínű.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra