Mutatjuk hol lesz felhőszakadás ma délután

Csütörtök délutánra veszélyjelzést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Csütörtökön délután egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok érik el az országot – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében .

A szokásos előrejelzésektől eltérően az OMSZ ezúttal veszélyjelzést adott ki. E szerint az esti órákra a zivatarok erejükből veszítve átterjednek a Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, illetve az ország középső harmadára is. A hevesebb zivatarcellákhoz, főleg az Észak-Dunántúlon viharos, néhol 90 km/óra feletti szél, jégeső, kisebb eséllyel felhőszakadás társulhat. A szélviharok és a felhőszakadások veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében elsőfokú, illetve másodfokú figyelmeztetések adtak ki.

Szintén a zivatarok veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet csütörtök délután 27 és 32, késő este 18 és 25 Celsius-fok között alakul. Pénteken a hajnali 13-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kisebb számban a keleti, északkeleti országrészben is előfordulhatnak még zivatarok.

A meteorológiai szolgálat megjegyzi: a jövő hét elején helyenként már 35 fokot is mérhetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra