Meleg, csapadékmentes hétvégénk lesz

Pénteken még előfordulhat helyenként zápor, zivatar, a hétvégénk viszont várhatóan száraz, csapadékmentes lesz. A maximumok szombaton és vasárnap 25-33 Celsius-fok körül alakulnak, de hétfőn még ennél is melegebb lehet.

Pénteken több fátyol- és gomolyfelhőt is láthatunk az égen, de ennek ellenére sok napsütésben lesz részünk. Elsősorban keleten számíthatunk záporra, és néhol zivatarra, de a délnyugati határ közelében is előfordulhat csapadék. Nagy területen megerősödik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 Celsius-fok között alakul, késő estére pedig 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet – olvasható a Kiderül előrejelzésében .

Igazi strandidő lesz hétvégén. Fotó: Getty Images
Igazi strandidő lesz hétvégén. Fotó: Getty Images

Csapadékmentes hétvége jön

Szombaton sok napsütés várható. Bár fátyol- és gomolyfelhők is megjelenhetnek az égen, csapadékra nem kell készülni. A szél viszont helyenként megélénkül. A legmelegebb órákban 25 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap is túlnyomóan derült és száraz időben lesz részünk. A Dunántúlon többfelé megélénkül, a Fertő térségében pedig meg is erősödik a déli szél. A hajnali 12-19 fokról délutánra 28-33 fokig melegszik a levegő.

Jövő hét elején ismét lehetnek záporok

Hétfőn eleinte napos idő várható, majd egy hidegfront hatására észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Az északi és a délnyugati megyékben elszórtan csapadék is előfordulhat. A szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. Zivatar idején viharos széllökésre is számíthatunk. Hajnalban 13-20, délután pedig 29-34 fok várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra